Az európai országok nem kötelesek engedélyezni az egyneműek házasságát- döntött pénteken az Emberi Jogok Európai Bírósága. Melegjogvédő csoportok mégis részleges győzelemként értékelték a döntést, mert a bíróság elismerte: egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy az egyneműek kapcsolatát törvényileg kell elismerni.

A strasbourgi székhelyű testület hét bírája egyhangúlag döntött úgy, hogy két osztrák férfi, akiktől megtagadták a házasságkötés lehetőségét, kettőjük kapcsolatának legalizálását illetően nem hivatkozhat az európai emberi jogi egyezmény által biztosított, őket minden körülmények között megillető házasságkötési jogra.
Horst Schalk és Johann Kopf 2002-ben kérvényezte, hogy engedélyezzék házasságkötésüket, de ezt megtagadták tőlük, mert Ausztriában a házasság intézményét kizárólag különböző nemű felek kapcsolataként ismerik el. Az Emberi Jogok Európai Bírósága most úgy foglalt állást, hogy egyetlen európai állam sem kötelezhető az azonos neműek házasságkötésének elismerésére.
Az ítélet indoklása azonban tartalmaz egy olyan kitételt is, miszerint az európai emberi jogi egyezmény 1950-es elfogadása óta sokat változott a világ, és most már nem kizárólag eltérő nemű személyek közötti kapcsolatot lehet házasságként elismerni.
Ezzel tehát a strasbourgi bíróság elismerte annak lehetőségét, hogy az egyes országok – saját társadalmi értékrendjüknek megfelelően – eltérő módon definiálják a házasság jogintézményét.

(MTI)