Bár a Duna folyamatosan emelkedett, hogy lassan részlegesen elzárja Helembát a külvilágtól, mégis sokféle negatívum ellenére 2010. június 6-án, vasárnap verőfényes napsütésben, nyugodt, családias légkörben emlékeztünk meg Trianonról Helembán.

A programot 9:30-kor Farkas Zsolt atya szentmisével nyitotta meg a helembai római katolikus templomban, aki magyar múltunk kincseinek megismerésére és hagyományaink megőrzésére buzdított beszédében.
Délután 17 órakor folytatódott a program. Pár tucatnyi megemlékező gyűlt össze a kopjafánál, hogy koszorúval, gyertyával és néhány szép szóval emlékezzünk e szomorú és gyászos eseményről,magyar hazánk és megannyi emberi sors szétszabdalásáról. Újra Farkas Zsolt atya szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy szükséges emlékezni a történelmi múlt eseményeire, hogy az tanulságul szolgáljon a jövő számára. Ezután Méri Lajos elszavalta Reményik Sándor „Nem nyugszunk bele!” című versét, Puskás Ivett pedig Wass Albert „Láthatatlan lobogó” című versét.
A napsütötte kopjafától átvonultunk a gesztenyefák árnyékába,a templomkertbe,ahol az első világháború elesettjeiről emlékeztünk meg a számukra állított emlékmű előtt,és koszorúval,gyertyával róttuk le tiszteletünket.
Vendégünk, Pongrácz Aurélia Kovácspatakról találóan elszavalta Reményik Sándor „Templom és iskola” című versét, tudniillik épp a templom és az egykori iskola épülete között álltunk. Sárdy Barbara „Szabad Élet” című dalát Méri Lajos előadásában hallgattuk meg.
Odabent a templomban kedves vendégeink megtekinthették Puskás Ivett és Méri Andrea „Trianon” című kiállítását, amely a korabeli képeslapok és újságcikkek jóvoltából színes és egybehangzó ízelítőt nyújtott az akkori magyar közvéleményről. A Trianon Múzeum 2008-as naptára alapján,amely az 1914-es határvidéket mutatja be, szemmel látható lett,mekkora veszteség is érte a magyar hazát,milyen szépségei vesztek oda pár tollvonás miatt.
Ezt követően Karaffa János atya elszavalta Móra László „Angyal szállt az égbe” című versét, majd vetítésre került Koltay Gábor „Trianon” című filmjének egy része is, amit teljes csendben nézett meg a közönség legifjabb, négyéves tagja is. Vendégeink között köszönthettük Kovács Ilonát, a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagját és családját is.
Mi, a Pázmaneum Polgári Társulás és Szent Korona Lovagrend Felvidéki Rendtartományának helembai tagjai is ezúton köszönjük meg minden kedves vendégünknek, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Továbbá köszönet a két lelkiatyának, akik mindvégig kiálltak mellettünk és támogattak bennünket a rendezvény megszervezésében és lebonyolításában.
A Boldogságos Szűzanya, Magyarok Nagyasszonya, Világ Győzelmes Királynője áldja meg családjainkat, közösségünket és szép magyar hazánkat!

Hemanel, Felvidék Ma