Tegnap lépett érvénybe a szlovák parlament április 27-én elfogadott családjogi törvénymódosítása, mely szerint a házastársak válását követően a gyermeket felváltva nevelhetik a szülők. Szlovákia ezzel a Csehországban, Németországban és az Egyesült Államokban már jól bevált utat követi.
A válás utáni egymást felváltva való gyermekgondozásra eddig is volt lehetőség, de csakis akkor, ha erről megegyeztek a szülők. Ha ez nem történt meg, akkor a bíróság az egyik szülőnek ítélte a gyermeket, a másikat pedig rendszerint gyermektartási díj fizetésére kötelezte. Minden tíz válókereset közül kilencben a bíróság úgy döntött, hogy az édesanyánál marad a gyermek. Ennek tegnaptól vége, a törvénymódosítás szerint a felváltott gyermekgondozás kérdését és lehetőségét a bíróság akkor is köteles mérlegelni, ha csupán az egyik szülő kéri azt – és amennyiben annak a lehetőségei adottak (mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére – erkölcsi és anyagi szempontból is), akkor ennek a kérésnek a bíróság eleget tesz. Eszerint, ha a gyermekgondozás egyenlő arányban oszlik meg az anya és az apa között, akkor gyermektartást sem kell fizetnie egyik félnek sem.
A szlovák parlament törvénymódosítását a most leköszönő parlament két független képviselője kezdeményezte, javaslatukat egységesen támogatta a kormánykoalíció és az ellenzék is.

Felvidék Ma