Kormánybiztos a civil szervezeteknek – ebben egyezett meg Iveta Radičová a kormányon kívüli szervezetek képviselőivel. 28 szervezet vett részt a megbeszélésen, kiderült: abban bíznak, hogy a kormánybiztosuk négy év alatt olyan törvényi háttérhez segíti hozzá a független szervezeteket, amely biztonságossá teszi munkájukat.

Persze most is vannak fanyalgók. Jelen sorok írója is közéjük tartozik. A civil szféra ugyanis éppen hatalomtól való függetlenségével jelentette a társadalmi kontrollt, a nyilvánosság erejével hatott, a hatalmi lépések független elbírálásával és ellenvéleményezésével tudott igazán sikeres lenni. Most, hogy biztosa lesz a kormányban, maga a harmadik szektor válik bizonytalanná. A nyilvánosság, a független társadalmi kontroll szűnhet meg, az eddig világosnak tűnő határvonalak tűnhetnek el. Míg a „harmadik szektor” úgy próbált működni, ahogy a demokrácia elméletében megfogalmazták, folytatott párbeszédet a hatalommal. Közös fellépéssel elérte a 2 százalékos adóutalásokat a magánszemélyektől és a gazdasági társaságoktól (bár azt gyorsan 1-re csökkentette a pénzügyminiszter, aki most is épp pénzügyminiszter)… Akkor még tudta: a függetlenség a független finanszírozással kezdődik. Tudom, hogy fenyeget az „adó-asszignáció” megszüntetésének réme, mert a terv egyszer már készen állt. Ám ez sem menti az „összebútorozást”. S az sem, hogy sok az eszkimó, kevés a fóka.

Felvidék Ma, gyr