Várakozás, mert a második vagy harmadik őrváltáskor is eljöhet, vagyis hajnalban, a legváratlanabb időpontban, amikor már szinte lemondunk arról, hogy valaha eljön.
Éber várakozás, ami azt jelenti, hogy nem tétlenül várakozunk, mint egy pályaudvaron az induló vonatra. Várakozásunk idejét jócselekedetekkel kell kitölteni, mert így lehetünk mi is hű és okos sáfárok, akikkel eljövendő Urunk meg lesz elégedve, ha ebben a tevékenységben talál minket.
Kezünkben legyen égő gyertya, ami a világosság, az ébrenlét jele. Ahol éjszaka világító ablakot látunk, ott még ébren vannak. De végső soron nekünk kell mások számára ilyen égő gyertyává, és égő lámpásokká válnunk.
Az Úr várása olyan várakozás, amelynek az a rendeltetése, hogy minden más értéknél nagyobb örömmel töltse el a lelkeket. A keresztény ember égő lámpás. A mások útjának megvilágítása mindig nehéz feladat, de ez az, ami életének értelmet ad, és ebben áll küldetése. A körülvevő világunk ebben a feladatában egyáltalán nem segíti a keresztény embert. Sőt, egyre inkább csak akadályozza. Körülvevő világunk az örök földi létre van berendezkedve, pedig a napnál világosabb, hogy az ember nem él örökké ezen a földön. Minden ellenkező hatás ellenére nekünk keresztényeknek nem szabad megfeledkeznünk az igazságról, melyet kaptunk a keresztség által. Kevesen vagyunk, s egyre kevesebben leszünk mi keresztények, akiknél az igazság van. Kissebségünk félelemmel és bizonytalansággal tölt el bennünket, hogy talán nincs is igazunk, hogy talán mégis a világnak van igaza, hisz mindenki azt mondja.
Ne felejtsük el azonban Krisztus Urunk ma hallott szavait: „Ne félj te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.” Ti vagytok Isten választott népe, amely ez eljövendő Isten Országának részese lesz. Nektek vállalni kell a tanúságtételt, mert ha ti nem, akkor senki. Főleg nektek, mert ti éltek a világban olyanok között, akik távol kerültek Istentől, ti mutattok jó vagy rossz példát ezeknek az embereknek. „Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”. Sokat kaptunk és így nagy a felelősségünk, mert miránk keresztényekre van bízva leginkább az igazság, hogy mi az ember boldogságának kulcsa: Istenre bízni magát.
S ne feledjétek, hogy egy ilyen jócselekedetekkel átvirrasztott várakozás, emberélet után azt ígérte Krisztus, hogy „felövezi magát, asztalhoz ültet bennünket, körüljár és felszolgál nekünk”. Az Isten nekünk, az embereknek, a teremtményeinek fog szolgálni egy olyan örökkévalóságban, amelyet „Szem nem látott fül nem hallott, emberi szív föl nem fogott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”
Ócsai József, Virtuális Plébánia
