A szlovák-magyar kapcsolatok javításának Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint az az alapja, hogy meglegyen az erre irányuló akarat. Dzurinda a Die Presse osztrák napilap vasárnapi számának adott interjújában így válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak a szlovák-magyar viszony javítására, hiszen valószínűleg a két ország között a legrosszabb a szomszédsági kapcsolat az Európai Unión belül. Dzurinda úgy vélte, nem tekinthető a jó szándék kifejezésének az, hogy Budapest bevezette a kettős állampolgárságot, és meg van győződve róla, hogy az erről szóló törvény ellentmond a nemzetközi jognak.
A két ország közötti alapszerződés érvelése szerint kimondja, hogy az ilyen ügyeket párbeszéddel kell megoldani. A lap kérdésére, elvárja-e, hogy Magyarország ezt a törvény visszavonja, Dzurinda így felelt: ismerem jó barátomat, Orbán Viktort, ezért el tudom képzelni, mi a reális és mi nem.
Dzurinda hangsúlyozta, hogy szlovák oldalon megvan a jó akarat. Emlékeztetett rá, hogy a kétoldalú viszony hasonlóan rossz volt, mielőtt 1998-ban miniszterelnök lett. Kormányfőként első hivatali teendője az volt akkor, hogy előmozdítsa a II. világháborúban lerombolt Duna-híd újjáépítését Párkány és Esztergom között. Kijelentette, hogy most hasonló szándékai vannak, így az autópálya-kapcsolat lehető leggyorsabb kiépítése Miskolc és Kassa között.
Nem provokálta-e Szlovákia is Magyarországot például a nyelvtörvénnyel – firtatta a Die Presse. Dzurinda így válaszolt: “Nem volt jó lépés. A törvény szükségtelen volt”. Megváltoztatják a törvényt? A kérdésre a szlovák külügyminiszter kijelentette: megváltoztatom, és azt a törvényt is, amelyet Szlovákia válasznak szánt a kettős állampolgárságról szóló törvényre.

MTI