Ez az elégtétel jár a tavaly megalázott Komárom városának és Sólyom László napokban leköszönt magyar államfőnek – fogalmazott Litomericzky Nándor, a Palatinus társaság elnöke, az augusztus 22-ei megemlékezés társrendezője abból az alkalomból, hogy véglegesült az ünnepség programja.

Hortai Éva, Komárom város alpolgármestere portálunknak elmondta: a tavaly meghiúsult program és protokoll szerint szervezték az idei ünnepséget, Sólyom László elnök úrhoz igazodva, aki hétfőn délután jelezte vissza, hogy a vasárnap kora esti időpont megfelel látogatásához. Az idei program néhány apróságban eltér ugyan a tavalyitól, de most is ügyeltek arra, hogy a rendezvényre meghívást kapjanak mindazok, akik egy éve is jelen voltak, tehát a történelmi egyházak képviselői, a szobor alkotója és kivitelezői, a szoborbizottság, illetve a komáromi városi képviselőtestület azon tagjai, akik a nem könnyű döntést – a Szent István-szobor anyagi támogatását – megszavazták.
Hortai Éva elmondta, az „ünnepeljünk együtt” szellemében fogtak hozzá a szervezéshez, okulva a tavalyi politikai felhangokból meghívót küldtek Rudolf Schuster volt szlovák államfőnek, valamint Daniel Krajcer kulturális miniszternek is, akik – a szervezők mély sajnálatára – tegnap azt közölték, hogy az ünnepségen nem tudnak részt venni. Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét a protokoll szerint ugyan nem hívták meg, de mivel jelezte részvételi szándékát, a szervezők úgy gondolták, mint a szlovákiai magyarok legmagasabb rangú közjogi tisztséget betöltő politikusa, beszédet mondhatna Sólyom László elnök úr mellett. Sajnos, a szándékokat sokan nem értették meg, vagy rosszul értelmezték, így a vasárnapi ünnepségen csak Sólyom László mond majd beszédet.
Hortai Éva szerint Sólyom elnök úr megígérte, sok kérdésre választ ad majd, amikor az ünneplőkhöz szól. Beszédét írásban szlovák nyelven is elkészíti, s ezt az érdeklődőknek ki fogják osztani, illetve Szvrcsek Anita színművésznő fel is olvassa a megemlékezésen. A szervezők több történészt megszólítottak, hogy a Szent István-i örökség méltassák, a szereplést azonban egyikük sem vállalta.
Sólyom Lászlót, aki hangsúlyosan magánemberként érkezik Komáromba, Bastrnák Tibor polgármester és Hortai Éva alpolgármester kíséri majd a Szent István-szoborhoz, ahol a Concordia vegyes kar közreműködésével és a Himnusszal indul a megemlékezés, utána részletek hangzanak el István király Intelmeiből, majd Bastrnák Tibor polgármester mond köszöntőt, s ezt követően felhangzik néhány népdal. Sólyom László elnök úr beszédét és annak szlovák nyelvű tolmácsolását követően megtörténik a koszorúzás, majd a Szózat hangjaival zárul az ünnepség.
A szervezők Szent István-plakettet adnak át Sólyom elnök úrnak látogatása emlékére. Sólyom László ezt követően kis pihenőt tart a Tiszti Pavilonban, tehát a tavaly betervezett fogadás kimarad programjából. 19 órától pedig részt vesz a városi művelődési házban a Teátrum Színház Bánk bán operabemutatóján, s az előadás végén elköszön vendéglátóitól.

Felvidék Ma, ngyr