Az elmúlt szombaton a Szövetség a Közös Célokért pozsonyi irodájának vendégei a székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület vezetői voltak, és a két társaság közti sikeres partnerkapcsolatot értékelték, majd a jövőbeli tervek kerültek szóba.
Mint ismeretes, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Szövetség a Közös Célokért az elmúlt év decemberében közösen hirdette meg A mi Európánk” című vetélkedőt, Magyarországon a közép-dunántúli régióban és az azzal határos szlovákiai területeken tanuló háromfős középiskolai csapatok számára. A magyarországi második helyezett csapat gömöri kirándulásáról július végén részletesen beszámoltunk.
A legjobb csapatok mindkét országból nyereménykirándulásokon vettek részt.
A pozsonyi tárgyaláson a két társaság vezetője, Pribékné Nényei Annamária és Pogány Erzsébet együttműködési szerződést írtak alá, amelyben kifejezték abbéli szándékukat, hogy az idén is közösen hirdetik meg a nagy népszerűségnek örvendő vetélkedőt, s a székesfehérváriak és a felvidékiek közötti kapcsolatokat további területen is elmélyítik.

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület 1995-ben alakult és céljaik között szerepelt, hogy az ifjúság számára érdekes és hasznos programokat szervezzenek, amellyel azok általános műveltségét gyarapítják, de figyelmet fordítsanak a tehetségek gondozására, az egészségkultúra kialakítására, a környezet megismerésére, a környezetvédelemre.
A kellemes beszélgetéssé alakuló tárgyalást követően a vendégeket a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, Pogány Erzsébet kísérte el egy sétára Pozsony nevezetességei között, és ellátogattak a Pozsonyi Casinóba is. A főváros történelmi épületei a napsütés délutánban kiváló kikapcsolódást biztosított a magyarországi vendégeknek, akik tavasszal remélhetőleg ismét szép számú felvidéki diáksereget láthatnak vendégül magas színvonalú rendezvényeiken.

Felvidék Ma