Ivan Mikloš pénzügyminiszternek már a kezáben van az a jelentés, amelyet a Tipos szerencsejáték rt. felügyelőtanácsa készített a cég VYV PR ügynökségnek adott megrendeléseiről 2002 és 2006 között. 2001-ig ennek az ügynökségnek társtulajdonosa volt a Tipos régi-új igazgatója, Stanislav Žiačik, akit az SDKÚ-DS delegált e posztra. A Nový čas napilap szerint az ügynökség a Tipostól Žiačik 2002-2006 közötti igazgatósága idején megrendeléseket kapott, és ugyanez megismétlődött idei visszatérésekor is. Arról, hogy Žiačik továbbra is igazgatja-e majd a Tipost, Ivan Mikloš a jövő hét elején dönt. „Ha a jelentés kielégítő lesz, azonnal döntök. Ha nem, kérem a kiegészítését. Nem akarom az időt húzni. Feltételezem, hogy a jövő hét elején véglegesen döntök vagy így, vagy úgy” – mondta Mikloš. A miniszter nem akart egy újságcikkre hagyatkozni, ezért vizsgáltatta meg az ott leírtakat. „Megbízható információk alapján akarok dönteni. Egyúttal kijelentem, ragaszkodom hozzá, hogy a közérdek érvényesüljön. Senki ne részesítse előnyben a hozzá közel álló cégeket, és ne üzleteljen ” – tette hozzá Mikloš.
Az ellenzéki Smer-SD vezére, Robert Fico szerdán „példátlan szemtelenség”-nek nevezte a VYV-nek adott Tipos-megrendeléseket. A Smer-SD vezére kijelentette, hogy figyelik a kormánykoalíció ügyeit, és megvárják az új kormány reagálását. „Nézzék meg, mennyit keresett a VYV reklámügynökség 2002-2006 között, amikor már Žiačik úrral működött együtt, és mennyit keres most. Az esetre nagyon odafigyelünk majd” – szögezte le szerdán Fico.
Žiačik a Nový časnak megerősítette, hogy a VYV ügynökség társtulajdonosa volt, de 2001-ben eladta saját részét. Hozzátette: nagyra értékeli azokat a professzionális ügynökségeket, amelyeknél a Tipos a PR szolgáltatásokat rendeli.

A Sita nyomán, Felvidék Ma