Négy csallóközi és négy magyarországi, rábaközi település vezetői összefogtak és Pro Comitatu néven gazdasági társaságként működő csoportosulást hoztak létre. Nyugat-Dunántúl első – jogi személyiségű – szervezete a jövőben elsősorban az uniós támogatásokat szeretné kihasználni.

Nagymegyer és Kapuvár kezdeményezéséhez gyorsan csatlakoztak Szlovákiából Dunaszerdahely Ekecs és Bős községek, Magyarországról pedig Szany, Bősárkány és Beled települések.
— Az EGTC, Az Európai Területi Együttműködési Csoport egy új szervezeti forma, amely lehetőséget teremt arra, hogy a különböző tagországok regionális és helyi hatóságai együttműködési csoportokat hozzanak létre. Ez az együttműködés támogathatja és elősegítheti a határon túli, nemzetközi és interregionális együttműködést. Az említett községek összefogásával jött létre a Pro Comitatu névvel bejegyzett társulás – mondja Polák László, Ekecs község polgármestere (a képen). — A cél az, hogy a jövőben településeink fejlesztéséhez közvetlenül lehessen pályázatokat benyújtani az Európai Unióhoz. A gazdasági társaságként működő csoportosulás az idegenforgalom fellendítésére, a gazdaság- és humánerőforrás fejlesztésére, valamint a kulturális értékek megőrzésére kíván forrásokat megszerezni.
A Pro Comitatu társulásban minden településnek egy szavazati joga van a közgyűlésben. Törzstőkéjét a résztvevő települések lakosságszámarányának megfelelően ajánlották fel. A csoportosulás felügyelőbizottságának elnökévé Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely város főpolgármesterét választották.

(Forrás: mkp.sk)