A HN-Club vitafórumán Jozef Mihál népjóléti miniszter elutasította, hogy a nyugdíjkorhatár emelésével oldják meg a Szociáli Biztosító nyugdíjpénztárának hiányát. Mihál szerint nem lenne etikus egy átlagosan 71 évet megélő szlovákiai férfi esetében 62-ről 65-re növelni a nyugdíjkorhatárt.

Mihál a nyugdíjak valorizálási mechanizmusának módosításától vár 150 millió eurós megtakarítást 2012-ben, s úgy gondolja, további, a rendszeren belüli szolidáris elemekkel el lehet kerülni a korhatár emelését. A fix összegű éves nyugdíjemelést, amely csupán az inflációt követné, vagy a munkajövedelem (az önfoglalkoztatókét is beleértve) és nyugdíj együttes folyósításának kizárása további megtakarításokat jelentene. A karácsonyi nyugdíjat, melyet a Fico-kormány vezetett be, Mihál beépítené a nyugdíjakba, ami így egyszeri nagyobb összeggel való nyugdíjemelésben mutatkozna meg.
Az INEKO gazdasági elemző intézet munkatársa, Peter Goliáš viszont csak a nyugdíjkorhatár emelésében látja a megoldást. Ha ezt rövid időn belül 65 évre emelnék, 2040-ig fenntartható lenne az első nyugdíjpillér – állítja. A korhatár emelését a munkáltatói szövetségek szakértői is támogatják.

Felvidék Ma