A Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya szervezésében október 3-december 5-én kerülnek megrendezésre a XXIV. Városi Kulturális Napok. A gazdag és változatos rendezvénysorozat szent misével egybekötött Kitelepítési Emléknappal kezdődött,a pozsonypüspöki Szent Miklós pélébániatemplomban. A szertartás követően a Csemadok pozsonypüspöki helyi szervezete megkoszorúzta a kitelepítettek emlékoszlopát. Délután a művelődési házban „Holdvilágos éjszakán” címmel zenés, szórakoztató műsort mutatott be a diószegi Hahota színpad.
Október 4-én a Ružinov Művelődési Házban a Komáromi Jókai Színház vendégjátékát élveztehették a pozsonyi magyarok. A Primadonnák című bohózat közönségszervezője a városi választmány és a Csemadok alapszervezetei voltak.
Október 6-án, szerdán két rendezvénye is lesz a városi kulturális napoknak. 14.00 órakor a Kecske-kapui temetőben megemlékezést tartanak az aradi vértanúkról, és megkoszorúzzák a pozsonyi vértanúk sírját (Jeszenák- és Rázga-sír). A megemlékezést a Via Nova ICS és a József Attila Ifjúsági Klub szervezi. Ezt követően Csemadok székházának nagytermében 16.00 órától „Csángó-magyarok közelről” címmel fotókiállítás nyílik, melyen a Nyugat-magyarországi Egyetem tanárai tartanak előadást a csángókról és egyik településükön végzett kutatásuk eredményeiről. A rendezvény szervezője a Szövetség a Közös Célokért.

Felvidék Ma