Ondrej Dostál, a Most-Híd listáján parlamentbe jutott négy polgári konzervatív (OKS) képviselő egyike nyilatkozott így a főügyészkeresés kapcsán, kifogásolva, hogy ők is csak a sajtóból tudják meg, kiket is javasol a posztra a négy pártelnök.


Dostál szerint jobb lenne, ha a folyamatba az elejétől kezdve bevonnák őket is, s nem csupán azt várnák el tőlük, hogy a döntéseket a parlamentben automatikusan megszavazzák. Elmondta azt is, hogy az SaS, a KDH és a Most-Híd jelöltje, Jozef Kandera az OKS-nek nem jelöltje. Hogy miért, azt nem fejtette ki. Dostál szerint a koalíción belül nem harcolni kell, hanem a megegyezést kell keresni. A felvetődött főügyészjelöltek közül az OKS képviselői eddig csak Ján Hrivnák elképzeléseit ismerhették meg, másról sem szeretnének úgy szavazni, hogy nem hallgatták meg és nem kaptak választ tőle kérdéseikre.
A koalíciónak vasárnap (november 21-én) kellene végső döntést hoznia a főügyészjelöltjéről. A jelölés végső határideje november 22-e. A helyzet pillatnyilag az, hogy a három kisebb kormánypárt közös jelöltet nevezett meg, az SDKÚ viszont újra Ján Hrivnákot akarja jelölni a posztra.

Felvidék Ma