Szokatlan lépés, hogy egy politikai párt nyilvános vitára bocsát egy saját gyártású törvénytervezetet. A naiv állampolgárok akár úgy is gondolhatják, hogy ez egy feléjük tett jó lépés. A tapasztaltabbak azonban tudják – vagy legalábbis sejtik, hogy ez nem egy önzetlen megnyilvánulás.
Talán azok járnak a legközelebb az igazsághoz, akik újabb átverést sejtenek a lépés mögött.
Nézzük tárgyilagosan a kérdést. Először is megállapíthatjuk, hogy választások közelednek, s a Most-Híd bemérte, hogy az államnyelvről szóló törvény novelláját nagyon elrontották. Ami a parlament asztalán van, az egy torzszülött, nem felel meg sem a Velencei Bizottság, sem az EBESZ legelemibb kívánalmainak – de a szlovákiai magyar közösség elvárásainak – sem
Valamit tehát ki kellett találni. Mivel a koalícióban politikai súlyuk nincs, a polgárok felé próbálnak füstködöt fújni. A választások előtt minden szalmaszál jól jöhet.
A téma nem egyszerű, lehet korrekten, de lehet tisztességtelenül is hozzáállni.
Az első kategóriába az tartozik, hogy a szerző leírja, mit is szeretne egy ilyen törvényben látni, még akkor is, ha tudja, javaslatai egy része konfliktust fog gerjeszteni. 1999-ben és 2003-ban mi ezt az utat választottuk. Sok javaslatunk megvalósítatlan maradt, de eleve magyarellenes változtatást mi soha nem javasoltunk és nem szavaztunk meg. Ez érvényes a büntetésekre is – magát magyarnak valló képviselő a magyar nyelv használatát korlátozni igyekvő büntetés lehetőségét semmilyen szinten nem szavazhatja meg.
A másik esetben a szerző eleve beleír a javaslatba olyan korlátozásokat is, amelyek a Szlovák Nemzet Párt aktivistái számára is csemegét jelentenének, s eme jogkorlátozó megoldásokat megpróbálja lenyomni a magyar választók torkán.
A Most-Híd ez utóbbit teszi.
Letettem magam mellé egy tiszta papírt és alaposan végigolvastam a javaslatot. Megvallom, eredetileg részletes szakmai elemzést akartam róla írni, de gyorsan elment a kedvem az egésztől. Nem tudom eldönteni, dilettánsok vagy rosszakaratú emberek írták-e ezt a tervezetet, amely nem alkalmas tárcaközi egyeztetésre sem. Negyvenhét erősen kifogásolható részt találtam benne, ez egy komolynak szánt dokumentum esetében mégiscsak sok.
Ne ijedjen meg a tisztelt Olvasó, nem fogom felsorolni itt őket. Néhányat csupán bizonyítandó, hogy nem blöffölök.
A javaslatot végigolvasva meglepetéssel tapasztaltam, hogy az 1999. szeptember 1-jén már hatályba is lépett, s azt Rudolf Schuster, Jozef Migaš és Mikuláš Dzurinda már alá is írta. Világos, hogy a szerzők a régi, 1999-es törvényt vették alapul torzművükhöz, s még arra sem méltatták azt, hogy mielőtt kiadják a kezükből, újra átolvassák, és eltávolítsák belőle ezeket a nem minőségi munkáról árulkodó nyomokat. Szeretném azonban megjegyezni, hogy az 1999-es törvény szerkezete elavult. Azóta 2009-ben megváltozott az államnyelvről szóló törvény, életbe lépett a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága két ajánlást is elfogadott Szlovákia irányában, s elkészült az EBESZ és a Velencei Bizottság jelentése is. A parlament ráadásul az azóta eltelt 11 évben elfogadott több olyan szakmai jellegű törvényt is, amelyek érintik a nyelvi jogok érvényesítésének lehetőségeit is. Ezek túlnyomó többségét a javaslat figyelmen kívül hagyja, s ez bizony nagy hiba. Így a tervezet beleesik ugyanabba a hibába, ami a parlament asztalán második olvasatban heverő, az államnyelv védelméről szóló törvényt jellemzi: néhány dolgot felemás módon javasol megváltoztatni, az esetleges elfogadás utáni összkép azonban nem lesz jobb a jelenlegi torz állapotoknál.
Azt sem értem, miért kell olyan javaslatokkal élni, amelyek eleve kiskorúsítanak bennünket, amelyek kimondottan a másodrangú állampolgár pozíciójába szorítanak. A 2. paragrafus 8. bekezdése szerint akkor használhatjuk anyanyelvünket a hivatalos érintkezés során, ha a HIVATALNOK EZZEL EGYETÉRT – és minden jelenlévő is egyetért vele. A 3. paragrafus 1. bekezdése szerint akkor folyhat a testületek tárgyalása anyanyelvünkön, ha azzal minden résztvevő – tehát nem csupán a testületek tagjai, hanem a teremben tartózkodók közül bárki – egyetért. Veszélyes visszalépés az is, hogy a községek kisebbségi nyelvű megnevezéseit a belügyminisztérium lenne hivatott meghatározni – a törvény jelenlegi melléklete helyett, amely mégis csak biztosít némi védelmet a hatalmi manipulációk ellen. Kimondottan butaság a 4. paragrafus 5. bekezdése, amely csak a kisebbségek által lakott településeken engedélyezné a földrajzi nevek KÉTNYELVŰ használatát, egyébként az államnyelvről szóló törvény értelmében maradna a csak szlovák nyelvű használat. Ugyanígy átgondolatlan a 4. paragrafus 7. bekezdésében az emlékművek és a SÍREMLÉKEK KÖTELEZŐ KÉTNYELVŰSÉGE, az is csak azokban a községekben, ahol a kisebbségek a cenzus fölött élnek. Az 5a. paragrafus 1. bekezdése szerint a hangosbemondó is csak lehetőség szerint használhatja a magyar nyelvet másodikként a kötelező szlovák nyelvű nyelvhasználat mellett, s azt is csak azokban a községekben, ahol a kisebbségek a cenzus fölött élnek. A cenzust 10 százalékban határozzák meg, ami szimpatikus lehet mindenki számára, aki nem tudja, mi a helyzet Szlovákiában, s mi a helyzet ebben a koalícióban. Természetesen nem lesz semmi sem a 10 százalékból, sem egy korrekt kisebbségi nyelvtörvényből – de ez majd csak jövő nyárra derül ki, addig lehet hitegetni az embereket.
Végezetül: mindannyiunk számára világos, hogy ebből a kezdeményezésből semmi sem lesz. Ha a Most komolyan gondolta volna szándékát, legalább a törvény alapkontúrjait megtárgyalta volna a koalíciós partnereivel. Akik a médián keresztül már megüzenték nekik, hogy ilyen javaslatról szó sem lehet.
A Most persze kimutathatná a foga fehérjét. Ennek a törvénynek az elfogadását is hozzáköthetné egy másik, a koalíció számára fontos törvény elfogadásához. Ezt azonban a szponzorok nem engedik meg. Mivel pedig nincs mögöttük politikai erő, megint az lesz, mint eddig mindig: a koalíciós partnerek lesöprik majd a tervezetet az asztalról.
S végezetül egy meglepő mondat: a magam részéről kész lennék akár megértőbbnek is lenni a témával kapcsolatban. Ami viszont felháborít, az a magyar nemzetiségű polgárok ilyetén lebecsülése egy újabb választás előtti időszakban. Cinikus módon igyekezni az orruknál fogva vezetni őket – minden áron.
Már persze azokat, akik hagyják magukat.
Csáky Pál
Felvidék Ma