Szlovákiába látogat a magyar köztársasági elnök, Schmitt Pál. Ezt a nyugat-csehországi Karlovy Varyban jelentette ki, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Ivan Gašparovč szlovák államfővel.

 

„Azt gondolom, hogy egy hónapon belül, talán decemberben, legkésőbb jövő év januárjában ellátogatok Pozsonyba” – mondta a magyar államfő. Schmitt Pál Visegrádi Négyek államfőinek kétnapos csúcsértekezletén tartózkodik a cseh városban.

Szlovák diplomáciai források az MTI tudósítóját úgy tájékoztatták, hogy a pozsonyi elnöki hivatal december első felében szeretné a látogatást. A tervezett fél óránál hosszabbra nyúlt találkozón a magyar államfő szóba hozta a szlovákiai államnyelvtörvényt is. Schmitt Pál kifejtette: miután kiemelt feladatának tekinti a magyar nyelv védelmét, kötelességének érezte, hogy ezt a témát is szóba hozza. Elmondta, hogy ebben a kérdésben nem értettek egyet. Ugyanakkor leszögezte: a magyar és a szlovák álláspont a legtöbb, szóba került európai uniós és nemzetközi témában megegyező vagy nagyon közel van egymáshoz.

Felvidék Ma

{iarelatednews articleid=”25210″}