November 13-án, Galántán tartotta ülését a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Központi Tanácsa. Az ülésen többek közt a 2009/2010 tanévben nyújtott oktatási-nevelési támogatás megvalósításáról szóló jelentést is megvitatták.

Takács Zsuzsától, a Központi Iroda ügyvezetőjétől megtudhattuk, a tankönyv- és taneszköz-támogatásra az alapiskolák részéről 285 pályázat és a középiskolák irányából 69 pályázat érkezett a Pázmány Péter Alapítvány Kuratóriumához. Ennél a pályázatnál diákonként 2.400,- forintnak megfelelő összeget igényelhettek a szülői szövetségnek az iskolák mellett működő alapszervezeti, összesítve több mint 100 millió forintra érkezett pályázati igény.

Az oktatási-nevelési támogatás esetében magyar tannyelvű alapiskolák szülői közössége 20.000,-Ft-nak megfelelő összeget igényelhetett diákonként. A megpályázott teljes összeg az alapiskolák esetében 629 millió forint, a középiskolák esetében 278 millió forint volt. Az egyetemisták ugyanakkor csekélyebb érdeklődést tanúsítottak a 2 800 forint nagyságú tankönyv és jegyzettámogatás iránt, mert itt összesen csak 61 pályázat érkezett be. Takács Zsuzsanna úgy véli, mindez elsősorban az alacsony támogatási összeg miatt van, azaz sok diák úgy gondolja, nem éri meg a fáradtságot.

Összegezve, az elmúlt tanévben, a státustörvényből adódóan összesen több mint 1 milliárd forint összegű támogatást kaptak a szülői szövetség alapszervezetei, magyar állami közpénzből. A lebonyolításért, információnk szerint, a Pázmány Péter Alapítvány a támogatási összeg 6%-át kapta.

A szombati ülésen emellett a tanács meghallgatta a 2 %-os jövedelemadó-rész igényléséről szóló tájékoztatót is. Takács Zsuzsa portálunk kérdésére elmondta, 62 ezer eurónyi összeget sikerült ilyen módon összegyűjteniük, ami az alapszervezetek hatékony munkájának köszönhető.

Szakmai és közéleti előadásokat is meghallgathattak a résztvevők. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának koordinációs bizottsága és a jogsegélyszolgálat tevékenységéről Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója tájékoztatta az ülés tagjait. Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke pedig a többi szlovákiai kisebbség képviselőivel folytatott megbeszélések eredményeiről, valamint a 2011-ben esedékes népszámlálás előkészületeiről informálta a jelenlévőket. Szó esett az ülésen a suli.sk információs rendszer felhasználásáról és a az ÖNKONET Szolgáltató és Tanácsadó kft-vel való együttműködésről is.

Az ülésen elfogadott határozat szerint a szövetség az elkövetkező időszakban 4 000 euróval támogatja a vörösiszap károsultjait. Az ügyvezető asszonytól kapott információk alapján megtudtuk, majd az elnökség fogja eldönteni, pontosan milyen módon juttatják el a támogatást, elképzelésük szerint egy iskolát vagy károsult gyermekeket szeretnének segíteni az adományból.

Felvidék Ma, rp