Szlovákia nem igazán tud mit kezdeni a totalitárius rezsimeivel. Nem véletlenül hiányzott azok közül az országok közül, amelyek a kommunizmus bűneinek kezelésére közös uniós irányelvet kértek. Ahogyan annak idején a még közös csehszlovák átvilágítási törvényt sem hajtotta végre, melyet a rendszerváltást követő első szabadon választott Szövetségi Gyűlés fogadott el, úgy a jóval később, 2003-ban törvénnyel létrehozott Nemzeti Emlékezet Intézetét sem építette ki.
A NEI-nek máig nincs székháza, a törvényben neki járó – kommunista érában keletkezett – dokumentumok közül például csak most kapta meg az 1950-es, 1960-as évtized állambiztonsági dokumentumait. A néhai Ján Langoš parlamenti képviselő által kezdeményezett törvény, majd az ő igazgatása alatt megalakuló intézet éveken át csak a volt kommunista titkosszolgálat beszervezési regisztereit hozta nyilvánosságra, munkatársai főként azt kutatták és hozták nyilvánosságra, kik működtek együtt a kommunista titkosrendőrséggel. Magáról a gépezetről, annak működtetőiről és tisztjeiről éveken át csak az 1989-es állományi nyilvántartás volt elérhető.
A fasiszta szlovák állam idején keletkezett dokumentumokat, elsősorban a zsidóellenes fellépések aktái közül mindeddig csupán azoknak a zsidó állampolgároknak a listája nyilvános, akiknek boltjait, műhelyeit, cégeit a Tiso-rezsim árjásította. Az, hogy a vagyon kikhez vándorolt, nem nyilvános. Az intézet ettől azért tekintett el, mert személyiségi és adatvédelmi okokból aggályosnak tartotta az egykori árjásítók listájának közlését.
A Fico-kormány idején váltás történt a NEI vezetésében. A korábbi „rendszerváltókat” elsősorban a Matica Slovenská tudományos kutató intézetéhez köthető ifjabb szlovák történészek nemzedéke váltotta, akiktől sok jót nem vártak az alapítók. Ettől függetlenül az intézet – mely közben kétszer is költözött – néhány kutatási területen előrelépett. A kommunista időszak határsértéseit például feltérképezte, feldolgozta és publikálta. Több esetben büntetőjogi eljárást is kezdeményezetett emberiesség elleni – el nem évülő – bűncselekmény miatt, bár ezeket az illetékes szlovákiai igazságügyi szervek rendre elutasították elévülésre hivatkozva. A NEI időközben újabb, a titkosszolgálat munkatársaira vonatkozó nyilvántartási adatokat is közzétett honlapján, s a jövő évre tervezi a sztálinista éra államvédelmi hatóságai dokumentumainak megjelentetését, illetve a szlovák államban elkobzott zsidó földbirtokok jegyzékének nyilvánosságra hozatalát, az azokat megszerzők listájával együtt.
A jobb-közép szlovák kormány azonban változásokat tervez az intézetnél. Először Rudolf Chmel (Most-Híd) kormányalelnök szellőztette meg, hogy hivatala dolgozik a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló törvény módosításán, ezt követően mind a kormánypártok, mind az intézet vezetői többször szóltak arról: 2011-ben változások következnek be. Nem csupán vezetőcserére kell gondolni, mert a kormányzati kifogások legfőbbike, hogy a NEI állítólag nem végez érdemi munkát. Erre hivatkoztak akkor is, amikor az intézet jövő évi költségvetését drasztikusan csökkentették (1,6 millió euró), s ez a folyó kiadások fedezetére sem elég, nemhogy fejlesztésekre.
Szlovákiában a totalitárius rendszerek kutatása, következetes tudományos feldolgozása nehézkesen akar beindulni. Nem jöttek létre kutatócsoportok, intézetek, amelyek folyamatos munkát végeznének, és alig-alig merik megfogalmazni történészek is, hogy ennek még ma is politikai okai vannak. A fasiszta szlovák államban, illetve a kommunista diktatúra idején szinte minden család érintett lett valamilyen formában. Előbb-utóbb azzal kellene szembenéznie a szlovák társadalomnak – benne a politikai és gazdasági elitnek -, hogy mindenki cipel a batyujában olyan terhet, amelyet nem szívesen tenne ki közszemlére.
1996. december 31-éig volt elvben hatályos az átvilágítási törvény, amely kizárta volna a köztisztség-viselésből, a politikai életből a pártállami tisztségviselőket, a titkosszolgákat és a velük együttműködőket. Ezt a törvényt azonban soha nem hajtották végre. Legfeljebb a politikai csatározások részeként, a „kiszorítósdi” keretében, a sajtóban hoztak nyilvánosságra ügynökaktákat – de ha az érintett rálegyintett a publikáltakra, semmi nem történt. Köztisztségéből e miatt soha, senkit nem távolítottak el. 1996 után erre jogalap sem volt. Gyakorlatilag „vad” átvilágítások folytak, folynak ma is, az igazság senkit nem érdekel. Az 1998 és 2006 között regnáló két Dzurinda-kormány sem nyúlt hozzá az átvilágítási törvényhez, lényegében ennek lezárásaként alkotta meg a Nemzeti Emlékezet Intézetét mint a totalitárius korszakok tudományos kutatásának archívumát.
Mivel nem tudni, milyen törvényi változásokat tervez a kormány a NEI-ről szóló jogszabályban, és mert pénzt alig-alig adott az intézetnek a jövő évre, ki kell várni, mit választ a Radičová-kabinet: a szembenézést-e, vagy teljesen száműzi magát az archívumot is egy nagy intézménybe (SZTA), hogy minél később derüljön ki, ami az elit számára kellemetlen lenne (pl. a restitúcióban kik kiknek a vagyonát igényelték vissza a rendszerváltást követően, vagy hogy melyik emblematikus rendszerváltó apja-anyja volt pl. államvédelmis, statáriális bíró a múlt század ötvenes éveiben).
Felvidék Ma, gyr
