A Markíza televízió Testre szabva vitaműsorában Ivan Mikloš pénzügyminiszter elődjével, Ján Počiatekkel találkozott. Mikloš elismerte, hogy 2011-ben a családok évi kiadása mintegy 310-400 euróval magasabb lesz, ám szerinte ennek nagyrészt nem a kormány megszorító intézkedései az okozói.
Mikloš szerint a többletkiadásokat elsősorban – mintegy 70 %-ban – a világgazdaság és a piac történései eredményezik (ide tartozik például az energiaárak emelése, ugyancsak drágultak az élelmiszerek is). A kormány megszorító intézkedései nem kerülnek többe az állampolgároknak havi 10 eurónál. Mikloš  szerint voltak nehezebb időszakaink is, például 2008-ban, amikor 4,6 %-os volt az infláció, és 500 euróval nőttek az évi kiadások. Ezzel szemben az UniCredit Bank analitikusa felhívta a figyelmet, hogy Mikloš 2008-as adatai helytállóak, ám a fizetések akkor 8 %-kal emelkedtek, az 500 eurós éves többletkiadással párhuzamosan a családok éves bevétele mintegy 1000 euróval növekedett, tehát a pénzügyi egyenleg pozitív volt.
Počiatek szerint a szlovák kormány a lehető legrosszabb időben emelte a hozzáadottérték-adót (áfát), a kormány szemére vetette, hogy annak szándékában sincs fellépni az árnövekedésekkel szemben.

Felvidék Ma
{iarelatednews articleid=”25786″}