Az adó-, járulék- és illetéktörvények most zajló módosítását nem adóemelésnek nevezi a kormány, hanem átvéve a Szabadság és Szolidaritás párti – egykor adótanácsadó – szociális miniszter szóhasználatát: a kivételek megszüntetéséről beszél. A jövedelemadók esetében marad az egységes 19 százalékos adókulcs, csak az adóalapba tartozó bevételeket szaporítja, illetve az adómentesség alá eső vagy leírható tételeket csökkenti a kormányzat.

Január elsejétől nem írhatják le adóalapjukból a továbbképzésre, szakvizsgákra fordított kiadásaikat az orvosok. Minden „atesztációs” képzés is az adózott jövedelem terhére megy. Eddig a hatályos létminimum ötszöröse volt adómentes a szakorvosi képzésben, most 500 eurót ismer el indokolt költségként e célra a kormányzat.
Az iparosok és önfoglalkoztatók, akik nem vezetnek könyvelést, egységesen az éves bevételük 40 százalékát írhatják le költségként. Az ingatlaneladásból származó bevétel adómentessége akkor is megszűnik, ha az eladó legalább két éven át állandó hivatalos lakhelyként használta a családi házat vagy lakást. Adómentesség csak akkor jár, ha legalább öt évig használta a házat/lakást. Megszűnik a községi, megyei vagy állami ingatlanok eladásából származó bevételek adómentessége is.
Változik az adóalapból leírható adómentes összeg is, amelyre minden adóalanynak törvényes joga van. Egyrészt: nem kerül sor a valorizálásra, mivel a világgazdasági válság miatt az előző kormány tavaly a szokásosnál nagyobb arányban növelte ezt a tételt, másrészt csak az ún. aktív jövedelemből írható majd le az összeg, vagyis a munkabérből, a vállalkozásban, illetve önálló kereső tevékenységgel megszerzett bér jellegű jövedelemből. A felvett osztalékokból, kamatokból vagy bérleti díjakból akkor sem, ha a bér jellegű jövedelem nem elégséges arra, hogy a törvényben megszabott teljes összeget jóvá tudja írni az adóalany. Megszűnik a nyugdíjtakarékosság, hosszú lejáratú életbiztosítás és a kiegészítő nyugdíjbiztosítás adókedvezménye is. (Az utóbbi esetében a munkaadó hozzájárulás költségként való elszámolhatósága fennmarad.)
Adóköteles jövedelemként kell kezelnie a munkáltatónak január elsejétől a külföldi kiküldetések alkalmából adható ún. zsebpénzt is alkalmazottjai esetében, a munkáltató a tételt költségként számolhatja el.

Felvidék Ma, gy

{iarelatednews articleid=”25661,25660,25647,25644″}