Pozsonyi mosolyok Orbánnak cím alatt közöl kommentárt a magyar miniszterelnök e napi szlovákiai látogatásáról a Sme szlovák napilap. “A szlovák kormány eddigi hozzáállása Orbán Viktor magyarországi “irányított demokráciájához” a nyugati politikusok kínai útjait idézi” – írja a lap.

Kifejti: a nyugati politikusok szándékuk szerinti pragmatizmusukra hivatkozva nyíltan nem bírálják az emberi jogok helyzetét Kínában, de azt állítják, hogy ezt nem nyilvános találkozóikon megtették, amit elhihetünk nekik, meg nem is. Orbán természetesen nem diktátor, Magyarországon nincs diktatúra, s nem sértik meg tömegesen az emberi jogokat. “Orbán és Magyarország azonban Európában vannak, ahol magasabbak a követelmények a politikusok demokratikusságával szemben, mint a Távol-Keleten” – jegyzi meg Peter Morvay, a szerző.
Azt állítja, hogy Orbán politikájában “nem teljesíti” ezeket a jogos követelményeket, ezért ilyen esetben mindenkinek, aki szívén viseli a demokráciát, “hangosan és egyértelműen tiltakoznia kellene”.
Morvay szerint az Orbán-kormánnyal a szlovák kormánynak is pragmatikusan együtt kell működnie az olyan dolgokban, amelyek hasznára válnak mindkét ország lakosságának, mint például az észak-déli gázvezeték, de Iveta Radicová kabinetjének jól meg kell gondolnia, hogy “ebben az együttműködésben – különösen annak jelképes szintjén – meddig megy el, nehogy azok között találja magát, akik Orbán lépéseit elfedik és törvényesítik”.
“Ez ugyanis részben a mai hivatalos látogatással és az ilyen alkalmakhoz szükségszerűen hozzátartozó mosolyokkal már sikerült. A gázvezetékről szóló megállapodás aláírására ugyanis felesleges a teljes parádéval megtartott hivatalos látogatás. Az ilyen barátkozásból csak Orbánnak van haszna, mert nagy szüksége van egy kis ünneplésre és elismerésre egy olyan helyzetben, amelyben Európában és az Atlanti-óceánon túl is kezdik őt összetéveszteni Lukasenkóval. Szüksége van a sikerre, bár a szlovák-magyar kapcsolatok javulása nem az ő érdeme, inkább ellenében történt” – állítja Morvay.
“Ha Radicová (Orbán) tevékenységét ma is diplomatikus frázisokkal intézi el, kivételesen igaza lesz Ficónak abban, hogy Radicová és (Mikulás) Dzurinda hozzáállásukkal Orbánt szolgálják” – mutat rá a szerző.
“Az Orbánhoz való pozitív hozzáállás fenntartása nagyon megkárosíthatja Szlovákiát. Radicovának és társainak hallgatása azt a benyomást keltheti a világban, hogy egyetértenek Orbán tevékenységével, vagy legalábbis az nem zavarja őket. Orbán gazdasági és politikai kísérletei ráadásul Magyarországot egy nagyon mély válságba taszíthatják, amely bizonyosan a szomszédos országokat is érintené. Már csak ezért is időben meg kell őt állítani. A szlovák kormány vele szembeni hozzáállása azonban eddig inkább biztatást jelentett neki” – zárja kommentárját a Sme (az eredeti cikk itt).

mti, Felvidék Ma