Az önkormányzati szférában tevékenykedő szakembereken kívül gyakorlatilag alig-alig elemzi bárki is a kormányprogramban meghirdetett kommunális reformmal kapcsolatos kérdéseket, pedig a kormányprogramban megfogalmazott célok olyan veszélyeket hordoznak, melyek egyértelműen ellentmondásban vannak az államigazgatás decentralizálásának azon alapelvével, hogy az ügyintézés kerüljön a lehető legközelebb a polgárokhoz – figyelmeztetett erre Őry Péter, az MKP önkormányzati alelnöke. Őry Péter szerint a kormányprogram értelmében a kormány átértékeli a decentralizáció eredményeit, kiemelten vizsgálni fogja az önkormányzatok feladatkörébe átruházott állami jogkörök végrehajtásának érvényesítését. Egy ilyen típusú vizsgálat végrehajtásában természetesen semmi kivetnivaló nincs, az igazi gondot a feladat végrehajtását követő célokban kell keresnünk. Ezeket a célokat a kormányprogram a 4.2., Közigazgatás című fejezetében egyértelművé teszi: „kormány olyan kommunális reformot valósít meg, mely ösztönzi a községeket (önkormányzatokat) az önkéntes együttműködésre úgy, hogy adminisztratív kapacitásaikat és a hatályos törvények értelmében községeiket összekapcsolják”.  A kormányprogram tehát kimondja, olyan reformot kell megvalósítani, mely nyomást gyakorol a községek összekapcsolására – egyesítésére. Ez a gyakorlatban a kistelepülések központosítását, a 300–400 lakosú települések teljes elsorvasztását jelenti. Magyar közösségünk településszerkezetét és az elmúlt évtizedek közigazgatási „átszervezéseit” figyelembe véve csak reménykedhetünk, hogy a kistelepülések elsorvasztásának terve nem az eddig szokványos nemzetiségi vegyítés eszméjének újabb kiteljesítését jelenti. Minden mozzanatot kiemelten figyelnünk kell, hiszen a kormány 2011. január 11-ei ülésén jóváhagyta a közigazgatás átvilágítását célzó dokumentumtervezetét és a felülvizsgálat ütemtervét (az eredeti döntés sz. 805, 2010. november 17.). A kormányhatározat értelmében a végrehajtó és javaslattévő szerv az SZK Belügyminisztériuma. A belügyminisztérium feladatcsomagját ez év augusztus 31-ig kell, hogy a kormány elé terjessze. Előkészületek zajlanak, melyek célját  a Magyar Koalíció Pártja egyértelműen ellenzi, elutasítja a kistelepülések elsorvasztásának bármilyen szándékát, és szükség esetén, közös összefogással bel- és külföldön is védeni kívánja az önkormányzati rendszer önállóságát.
(Őry Péter írása az MKP-Hírvivőben is megjelent).

Felvidék Ma