A négy visegrádi ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország) szeretne világos jelzést adni az Európai Unió (EU) keleti határainál fekvő országoknak, hogy a csoport támogatja európai integrációs törekvéseiket – közölte a szlovák külügyminisztérium a V4-ek és az EU Keleti Partnerség programjában részt vevő országok pozsonyi külügyminiszteri találkozójával kapcsolatban.
A csütörtökön sorra kerülő találkozón vendégként részt vesz Guido Westerwelle német alkancellár és külügyminiszter, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Štefan Füle, az unió bővítési és szomszédságpolitikai biztosa is.
A pozsonyi tanácskozás több fordulóból áll majd. Elsőként a V4-ek képviselői – Mikuláš Dzurinda szlovák, Martonyi János magyar, Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter és Mikolaj Dowgielevicz lengyel külügyi államtitkár – találkoznak és megvitatják a csoportnak a keleti partnerségi program keretében megvalósítandó közös projektjeit.
Ezt követően a visegrádiak Guido Westerwellével találkoznak. Ez lesz az első hivatalos találkozó a V4-ek és a német diplomácia vezetője között. Pozsonyi források szerint a megbeszélések legfőbb napirendi pontja: véleménycsere az időszerű nemzetközi kérdésekről, beleértve az energiabiztonságot és a keleti partnerségi programot.
A harmadik körben a V4-ek, a német külügyminiszter és az EU-biztosok a keleti partnerségi programban részt vevő országok (Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország, Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán) diplomáciájának vezetőivel találkoznak.  
“A visegrádi csoport kiemelt jelentőséget tulajdonít az EU keleti partnerségi politikájának, s érdeke, hogy az sikeres legyen. A keleti partnerségi együttműködés hatékonyságának növeléséhez a jelenlegi magyar, illetve az azt követő lengyel EU-elnökség is hozzájárulást jelenthet” – állapította meg a pozsonyi külügyminisztérium.

mti, Felvidék Ma