A Magyar Koalíció Pártja Dunaszerdahelyen tartotta I. Önkormányzati Fórumát. A párt számára sikeresen lezajlott önkormányzati választások után az MKP elsősorban a regionális és önkormányzati politikára összpontosít. Az előadók, felszólalók értékelték a választásokat, felvázolták az új irányvonalakat, és köszönetet mondtak a párt magyarországi segítőinek.

A fórumra a Perfects  konferenciatermében került sor. Berényi József MKP-elnök és Hájos Zoltán házigazda (MKP-s polgármester) köszöntő szavait követően Zachariáš István, Szepsi polgármestere, a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásának  aktuális témáiról szólt. Berényi József szerint az önkormányzati választások lezártával új időszámítás kezdődött az MKP számára, melynek létjogosultsága immár nem kérdőjelezhető meg (az MKP-elnök beszédének videófelvétele itt tekinthető meg). Az eredeti program szerint Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is meghívott előadója volt a fórumnak, ám a magyar kormányülés miatt nem tudott Dunaszerdahelyre utazni. Szavait Heizer Antal, Magyarország szlovákiai nagykövete tolmácsolta, hangsúlyozva, a magyar fél soha semmilyen információkat nem ad ki más országnak állampolgárairól, illetve az állampolgársági kérvényekről. “A magyar kormány nem kíván beavatkozni abba a vitába, amely a szlovák kormánykoalíció pártjai között folyik. Érdemben a kétoldalú államközi szerződésről akkor beszélhetünk, ha a szlovák kormánykoalíció teljesítette a saját programjában erre vonatkozó vállalását” – tette hozzá Heizer Antal.
Dr. Völner Pál (infrastrukturális területért felelős államtitkár,  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Magyarország) előadásának témája a határon átnyúló közlekedési kapcsolatok voltak. Őry Péter, az MKP önkormányzati alelnöke a kormányprogramot a valóságban felmutatott eredményekkel vetette össze. Ulicsák Szilárd (miniszteri biztos, Magyarország) beszámolót tartott a Bethlen Gábor Alapítvány működéséről és az idei év költségvetési terveiről. Bárdos Gyula, az MKP Országos Tanácsának elnöke és Király Zsolt tájékoztatást nyújtottak a népszámlálás előkészületeiről. A vitát Pázmány Péter, az MKP Dunaszerdahelyi járási elnöke vezette.

A konferenciát állófogadás követte, ahol Berényi József köszönetét fejezte ki a párt magyarországi segítőinek, köztük Kubatov Gábornak (a Fidesz kampányigazgatója) és csapatának. Júliusig tart Heizer Antal pozsonyi nagykövet megbízatása. Az általa vezetett intézmény és annak munkatársai érdemeit Csáky Pál, az MKP korábbi elnöke tolmácsolta. Az MKP oklevéllel fejezte ki köszönetét Heizer Antal nagykövetnek és Váradi Lajos rendkívüli követnek.

A képre – vagy IDE –  kattintva megtekinthető képgalériánk

Felvidék Ma