Nagyon valószínű, hogy hosszú ideig nem lesz a kormányoldalon a kellő akarat a Fico féle állampolgársági törvény módosításához. Ellenzéki oldalon méginkább nem… Most talán a Most-Hídat (bár neki is egy nagy teher) kivéve a másik  3+2 kormánypárt igyekszik kibúvót keresve kihátrálni, bár mindannyian tudják, hogy mennyire alkotmányellenes és  beneši dekrétumok szellemiségét idéző a törvénybe foglalt fenyegetés, hogy megfoszthatnak bennünket a szlovák állampolgárságtól. Míg a legelvetemültebb gyilkosoknak is meghagyják….

A szlovák  alkotmány szerint csak lemondani lehet az állampolgárságról, elvenni azt nem lehet. De Szlovákiában mégis mindent lehet… Lehet, hogy nagyon naiv vagyok, de csodálkozom azon, hogy még senkinek se jutott az eszébe az alkotmánybírósághoz fordulni a törvényt illetően, akár már hamarabb is. Vélhetően ezt azért nem cselekdték meg a selejt-törvénnyel, mert abban bíztak, hogy a kormányprogram minden kormánypárt számára kötelező érvényű, és fokozatosan fogják őket megvalósítani, sőt,  Radičovának a kormányprogram elfogadásakor tett nyilatkozata  szerint leghamarabb  azokat, melyek jogsértők. Viszont ez közel sincs így, és még folytatódhat is ez európai szemmel nézve tragikomikus  folyamat, melynek során  több esetben saját programjukat köpik szemen a kormánypártok egyes  képviselői, sőt most már maguk a pártok is, egyre gyakrabban jelezve fenntartásaikat, elismerve  Matovičék igazát az állampolgárság ügyében. Tehát egyre reménytelenebb a helyzet ebben az ügyben. Pedig  csak egy olyan embernek kellene abból a  harmincból bírósághoz fordulni, akitől az érvényes törvény értelmében elvették  a szlovák állampolgárságát, és rögtön kiderülne a törvénytelenség. De az eddig megfosztottak  valószínűleg nem fognak ezzel élni, mert kisebb bajuk is nagyobb annál, hogy ilyen butaságokkal foglalkozzanak, mivel nincsenek rászorulva egy olyan ország állampolgárságára, amelyik nem tart rájuk igényt. Viszont,  ha a közeljövőben   olyanokat is érinte az állampolgárság-fosztás, akik Szlovákiában élnek, vagy olyanokat, akik ugyan  szerteszéledve élnek a világban, de valahol  mégiscsak sérti az önérzetüket, hogy jogtalanul megfosztották őket valamitől, ezért egyértelműen számítani lehet állampolgársági ügyben a bírósági perekre a szlovák állam ellen.                                                                                       
Most a Hídnak kellene  nagyon sürgősen lépni:  összegyűjtenie harminc parlamenti képviselői aláírást, a saját képviselőiké (14)  mellé még tizenhatot, és villámgyorsan beadvánnyal fordulni az alkotmánybírósághoz, hogy az vizsgálja meg a jelenleg érvényben lévő állampolgársági törvény jogharmóniáját a szlovák alkotmánnyal. Nem tudom elképzelni, hogy a szlovák törvényhozásban ne találna a Most-Híd 16 olyan alkotmánytisztelő képviselőt, akik támogatnák a beadványt. Valószínűsíthető, hogy az alkotmánybíróság nem fog villámgyors döntést hozni, de maga a tény, hogy vizsgálódik, meg a várható eredmény is esetleg gondolkodásra és  jobb belátásra bírhatja a kormánypárti képviselő urakat, és esetleg megmaradnának az eredeti, az állampolgársági törvény képviselői módosító javaslata mellett, most már kormányjavaslatként beterjesztve a szlovák parlamentnek. Nem beszélve arról, hogy a Most-Híd ezzel a kezdeményezéssel (bármennyire se kívánom nekik a történtek után) politikai tőkét is tudna kovácsolni, mivel egyrészt csak ő marad hűséges a kormányprogramhoz, másrészt, mert alkotmánytisztelő, harmadrészt pedig bizonyíthatná, hogy tényleg valamilyen szinten hajlandó képviselni a felvidéki magyarság érdekeit (is).

Száraz Dénes, Felvidék Ma