Az Európai Unió keleti partnerségi programja és az energiabiztonság lesz diplomáciai források szerint várhatóan a legfőbb napirendi pontja a négy visegrádi ország – Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország – külügyminiszteri tanácskozásának csütörtökön Pozsonyban.
“A visegrádi csoport szeretne világos jelzést adni az Európai Unió keleti határainál fekvő országoknak, hogy támogatja európai integrációs törekvéseiket – közölte a szlovák külügyminisztérium a találkozóval kapcsolatban. Tavaly júliustól az idei év júniusának végéig Szlovákia tölti be a visegrádi csoport soros elnöki tisztségét.
A kibővített találkozón vendégként részt vesz Guido Westerwelle német alkancellár és külügyminiszter, Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Füle, az unió bővítési és szomszédságpolitikai biztosa is.
A pozsonyi tanácskozás több fordulóból áll majd. Elsőként a V4-ek képviselői – Mikulás Dzurinda szlovák, Martonyi János magyar, Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter és Mikolaj Dowgielewicz lengyel külügyi államtitkár – találkoznak és megvitatják a csoportnak a keleti partnerségi program keretében megvalósítandó közös projektjeit.
Ezt követően a visegrádiak Guido Westerwellével találkoznak. Ez lesz az első hivatalos találkozó a V4-ek és a német diplomácia vezetője között. Szlovák források szerint a megbeszélések legfőbb napirendi pontja: véleménycsere az időszerű nemzetközi kérdésekről, beleértve az energiabiztonságot és a keleti partnerségi programot.
A harmadik körben a V4-ek, a német külügyminiszter és az EU-biztosok a keleti partnerségi programban részt vevő országok (Ukrajna, Moldova, Fehéroroszország, Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán) diplomáciájának vezetőivel találkoznak.
“A visegrádi csoport kiemelt jelentőséget tulajdonít az EU keleti partnerségi politikájának, s érdeke, hogy az sikeres legyen. A keleti partnerségi együttműködés hatékonyságának növeléséhez a jelenlegi magyar, illetve az azt követő lengyel EU-elnökség is hozzájárulást jelenthet” – állapította meg a pozsonyi külügyminisztérium.
A találkozók végén a külügyi vezetők sajtóértekezleten adnak tájékoztatást megbeszéléseik eredményéről.
Néhány visegrádi miniszter – köztük Martonyi János – a sajtóértekezlet után még ellátogat a GLOBSEC pozsonyi közép-európai biztonságpolitikai konferenciára is.

Felvidék Ma