szarka_laszlo_01

Saját csapdájának foglya a szlovák politika – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Szarka László, az első önálló magyar nyelvű szlovákiai egyetem dékánja, miután a kormánykoalíció után az ellenzéknek sem sikerült módosítania a kettős állampolgárságot kizáró szlovák törvényt.

A történész szerint a szlovák politikai elit alapvetően elutasítja a magyarországi állampolgársági törvénynek azon, új felfogását, hogy érdemi elmozdulás nélkül, tisztán identitáspolitikai megfontolásból kapjanak szlovákok magyar állampolgárságot.
Szarka László szerint függetlenül attól, hogy az éppen aktuális parlamenti viták, illetve tervezetek miről szólnak, van egy pártok között áthúzódó egyezség. Ez megmutatkozott a szlovák parlamentben a két átszavazó koalíciós képviselő példáján keresztül – tette hozzá.
A dékán felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák politikai elit alapvetően elutasítja a magyarországi állampolgársági törvénynek azon, új felfogását, hogy érdemi elmozdulás nélkül, tisztán identitáspolitikai megfontolásból kapjanak szlovákok magyar állampolgárságot.
Ennek az egyik következménye az, hogy a tavaly még kormányzó Smer párt olyan, tudatosan szélsőséges ellentörvényt fogadott el, amellyel saját foglyaik lettek a szlovák állampolgárok. Ugyanis több mint háromszázezer szlovák él Csehországban, és legalább ennyien mozognak szerte a világban, akiknek nagy szükségük lenne arra, hogy az adott országban állampolgársági jogokat kapjanak. Ők ezt most a magyar állampolgársági törvény ellen hozott jogszabály miatt nem tehetik meg. Ha mégis megkísérlik, akkor elveszítik a szlovák állampolgárságukat – taglalta Szarka László.
Ma a szlovák politikai közbeszédben ez úgy jelenik meg, hogy Szlovákia tömegesen veszítheti el állampolgárait. Akad néhány szimbolikus, nagy név az érintettek között. Például egy jégkorongozó, aki azért, hogy magyar válogatott lehessen, tudatosan vállalja állampolgárságának elvesztését szlovák nemzetiségűként – emlékeztetett a dékán.
Mindez azt jelenti, vonta le a következtetést Szarka László, hogy saját csapdájába esett a szlovák törvényhozó. És láthatóan ebből nincs is egyenes kiút. A félelem továbbra is adott, és keresni kell a megoldást, amelyre egyébként több opció is adott.
A szlovák politika attól tart, hogy a magyar állampolgárságúak, főleg választójoggal felruházva, Szlovákiába új, kettős identitásukat hozzák be. Ami jelentős részükben ugyan eddig is létezett, hiszen a szlovákiai magyarokban az erős magyar nemzeti kötődés mellett legalább ugyanilyen erős regionális kötődés is működött. Ezt a négy-öt nemzedéken át kifejlődött identitást alakítaná át előbb-utóbb az új magyar állampolgársági kínálat – vélekedett a történész.
Szlovákiában a magyarság sajátos helyzetben van, mert ez az állampolgárság a vagyon tekintetében, az oktatásban részvételnél, és a magyarországi munkaerőpiaci megjelenésben sem jelent előnyt. Ezzel szemben néhány nagy csalódás sokkal inkább kódolt: például, hogy a magyarországi egészségügyi ellátás nem nyílik meg automatikusan előttük – figyelmeztetett Szarka László.