A névváltoztatás körüli vesszőfutásom, még mindig javában tart, még nem szűnt meg, és talán most jön a java, mivel a többi hivatalban, intézményben is be kell jelenteni a változtatást. Van, ahol a személyi igazolvány másolatát, van ahol a közjegyzőnél hitelesített házassági levél másolatát kérik.

A nejem vette észre, hogy az esküvőnk pozsonyi színhelyén kiállított új házassági bizonyítványunkban, a nagyon tisztelt anyósom lánykori nevének kezdőbetűjét elírták. Ma, vissza kellett mennem az anyakönyvi hivatalba, a hibát kijavíttatni. Talán semmi gond nem lett volna, ha nem kérek másolatokat is a levélről, ugyanis, az ez év februárjától kiállított házassági bizonylatokat nem lehet fénymásolni, mivel fémszálas biztonsági papírra nyomtatják. Ha több példányban van rá szükség, akkor több eredeti példányt kell kérni, vagy az illetékes hivatalban újra kell nyomtattatni az eredetit. Amikor a hivatal-vezetőnője kihozta a kijavított és a kért, négy példányt, megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez eddigi névkálváriám hiába való volt. A házassági levelünkön mind a vezeték-, mind a keresztneveink visszaszlovákosodtak. Először azt hittem, hogy a hivatal-vezetőnő viccelődik velem. Próbára akarja tenni az éberségemet. Mosolyogva nyújtottam neki vissza, hogy most mind a négy példány rossz, és kár a címeres, ezüstszálas, cifra papírért.

Ő sem akart hinni a szemének, amit a négy kinyomtatott példányon látott, mert ott megint neveink szlovák változata szerepelt. Megőrizte a nyugalmát, és visszaült a számítógéphez. Onnan mondta, hogy higgyem el, előtte a képernyőn mindkettőnk vezeték- és keresztneve magyarul van. Erre nem tudtam mást felelni, minthogy beszéljen a számítógépével, hogy azt nyomtassa ki, amit kér tőle, ne Slotára meg a többi szlovák nacionalistára hallgasson, mert az csak szégyent hoz a fejére. Szegény hivatal-vezetőnő a számítógépe miatt égett a szégyentől. Újra rögzítette a beírt adatokat, és próbanyomtatást végzett. De a gép önfejűen újra szlovákra változtatta át a neveinket. A türelmem fazekán már résnyi repedés keletkezett, mert én sem vagyok számítógépzseni, de úgy látszott a hivatalvezető asszonyság sem az. (Kint, a hivatal előszobája tele volt várakozókkal. Gondoltam, biztosan szidnak, hogy mi a fenét csinál ez az ürge a vezetőnővel, ha ennyi ideje már bent van.)  A hivatal-vezetőnőnek segítségre volt szüksége. Egy fiatal, a számítógépek problémájában jártasabb beosztottja jött a segítségére, aki valamit megcsiklandozott a gépen, hogy felhagyjon a nacionalista keményfejűségével, és végre azt nyomtassa, amit kérnek tőle. Megkönnyebbülésemre, a csiklandozás eredményes volt. De talán tőlem is nagyobb kő esett le a hivatal-vezetőnő szívéről, mint az enyémről. Még talán az előszobában is hallották, ahogy a kő a földön koppan.

Én meg a hibátlan négy házasságlevél-példánnyal – a dugig tömött várakozótermen keresztül –, úgy osontam ki az anyakönyvi hivatalból, mintha az iratokat loptam volna, pedig darabonként 1, 50 euróba került.

Dunajszky Géza{iarelatednews articleid=”27697,27666,27321,27302,27277,27241″}