Sokan kérdezik mostanában, hogy a népszámlálás politikai, lélektani vagy közéleti kérdés-e Szlovákiában. A válasz nem könnyű, mert ebben az országban a politika sűrűn átszövi a mindennapokat. Szinte nincs olyan területe a nyilvánosságnak, amely ne lenne túlpolitizálva.
Mégis differenciálni kellene, hogy milyen fontos társadalmi kérdések tartoznak a politikai pártok hatáskörébe, és melyek azok, amikkel elsősorban a civil szférának kellene foglakoznia, mert ha beleavatkoznak a pártok, talán rontanak is a helyzeten. A népszámlálásnak a szlovákság számára nincs tétje, egy többé-kevésbé lebecsülendő, kötelező összeírás jelentőségével bír, nem is foglalkoznak vele a szlovák médiák olyan kampányszerűen, mint a magyar térfélen. A felvidéki magyarság számára viszont meghatározó jelentőséggel bír. Politikai tétje a lélekszámunk és befizetett adóink alapján minket joggal megillető állami támogatás mértéke. Lélektani tétje a félmilliós számhatár, mert közel sem mindegy, hogy több, mint félmilliónyi felvidéki magyarsághoz tartozunk, vagy csak majdnem félmilliónyihoz. És most különböző okok miatt nagyon zörög a léc, a szakemberek optimista előjelzése is a bűvös határ alá szorítja lélekszámunkat, a pesszimista még inkább. Közéleti tétje pedig a hivatalos kisebbségi nyelvhasználat településeinken, legyen az akár 20, akár 15 százalékban meghatározva, vagy a kettő között valahol. Tehát, ha nem is a puszta lét, de mindenképpen a méltóságteljesebb lét most a tét. Ezzel tisztában vannak a meghatározó jelentőségű felvidéki civil szervezetek is, és a népszámlálási kampány érdekében alakult meg egy széleskörű összefogás eredményeként a felvidéki kerekasztal, melyhez csatlakozott az MKP is, és ugyan kissé vonakodva, de a Most-Híd is. Heuréka! Gondoltam, elásták a csatabárdot, de legalábbis fegyverszünet van; rájött mindkét politikai párt, hogy a népszámlálás az évtized legfontosabb magyarságot érintő eseménye, amely sorsunkat jobban befolyásolja, mint bármilyen választás, ahol az esetleges kudarcot négy év múlva lehet orvosolni, de a népszámlálás kudarca visszavonhatatlan. Fontos témában tehát továbbra is létezik összefogás, összehangolt egységes fellépés, ami a kerekasztal civil alapú szerveződésében, a civil szervezetek túlsúlya miatt esetleg nem is annyira feltűnő a szlovák pártoknak, nem kezdenek el ellenkampányolni. Talán ez a népszámlálást övező szlovák politikai csönd késztette a kerekasztal mögül kibújva önálló életre a Most-Hídat, lehetőséget látva az önmutogatásra, önnépszerűsítésre, a pártstruktúra építésére, majd ezt látva az MKP is hasonló kényszerpályára kényszerült. Korai volt tehát az öröm! Újra bizonyságot nyert, hogy pártjaink nem becsülik meg, vagy inkább lebecsülik a felvidéki magyar civil társadalmat, ha érdekük úgy kívánja, a kezdeményezéseiket lenyúlják, még akkor is, ha ezzel most nagyon sokat kockáztatnak. Sajnos, ez nem új keletű dolog, egy régen tartó kedvezőtlen szemlélet újabb megnyilvánulása a civil szervezetek irányába.
Közéleti témában az ember ódzkodik használni a kampány kifejezést (ez olyan pártos, a választások hangulatát idéző), mégis elfogadható a kerekasztal részéről, mert egy felvilágosító jellegű kampányról van szó, hogy mit, hogyan, miért kell megtenni, és civil kezdeményezésként erre hívják fel a figyelmet a médiában, röplapokon, plakátokon, kiadványokban stb. És most meg a közeljövőben megjelennek a pártos plakátok, röplapok, kiadványok stb. is. De minek? Mi újat tudnak majd közvetíteni az embereknek a pártlogón kívül? És beindul a kampánycirkusz is. A Most-Híd a „hídemberes“ Hégli Dusan igazgató által vezetett Ifjú Szíveket dobja a kampányba nem kis pénzért (bár állítólag a párthű polgármesterek által irányított településeken az együttes fellépéseinek költségeit a pártközpont állja), az MKP meg a Garabonciás együttest utaztatja a Felvidéken.
Tudjuk, azokat az embereket, akik nézőként ott lesznek az Ifjú Szíveken meg a Garabonciáson, nem kell meggyőzni arról, hogy mit karikázzanak válaszként a kérdőíveken a 20., 21, 22. pontokban. Fogadni mernék, hogy mindnyájan a magyar nemzetiséget, a magyar anyanyelvet és a magyar nyelvhasználatot fogják bejelölni. Vagyis értelmetlen, céltalan, eredménytelen, csupán népszerűséget hajhászó próbálkozás ez a pártok részéről. Viszont a Most-Híd egészen máshol, egészen másként nagyon sokat tehetne! Elsősorban nekik kellene megszólítaniuk kettős identitású választóikat, a magyar gyökerekkel rendelkezőket, vagy a nem kimondottan magyar környezetben élőket, akik ugyan már távolodnak tőlünk, de esetleg még három szó erejéig vissza lehetne téríteni őket. Meggyőzni őket arról, hogy a kettős kultúrában létezés mindkét fél számára fontos, és a kisebbség nem gyengíti, hanem gazdagítja az országot!
Visszautalva a címre: épp olyan reménytelen dolog dobszóval madarat fogni, mint amilyen hiábavaló kampánnyal – síppal, nádi hegedűvel – szerezni magyart… Sokkal célravezetőbb a pártfüggetlen felvilágosítás, a meggyőző érvelés és az összefogás.
