28867

A szlovák kormány szerdai ülésén nem hagyta jóvá a Robert Fico vezette Smer jelöltjét a Közbeszerzési Hivatal élére. Ez a tisztség az eddigi hagyományok szerint az ellenzéket illette meg..

A Smer jelöltje Ján Valkó volt. A kormány többek között azzal az indokkal utasította el személyét, hogy nem áll mögötte az egész ellenzék. Valkót ugyanis már a Nemzeti Vagyonalap Felügyelő Tanácsába is megpróbálta beültetni a Smer, ám az ugyancsak ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt sem támogatta. Valko ellen szólt az is, hogy a Javys atomenergetikai cég vezetőjeként versenypályázat nélkül bízták meg a cseh ČEZ vállalatot egy új atomerőmű kiépítéséről.
Robert Fico úgy értelmezi a történteket, hogy Iveta Radičová félrevezetett mindenkit. A miniszterelnök ugyanis már hétfőn, a koalíciós tanács ülése után azt mondta, ha nem kap bizalmat a Smer jelöltje, akkor saját – állítólag szakmai, és nem politikai – jelölttel áll elő. Radičová szerint az, hogy a Közbeszerzési Hivatal vezetője hagyományosan az ellenzék soraiból kerül ki, nem jelenti azt, hogy a kormánynak bármilyen ellenzéki javaslatot támogatnia kell, Fico pedig tudta, hogy Valko ellen kifogások merültek vel, mégsem keresett más, elfogadható jelöltet.
Fico szerint a kormány azért tesz így, hogy módjában álljon saját üzleteinek “ellenőrzése”.

Felvidék.ma