kover_laszlo_07

A szlovák ellenzéki pártok, Smer és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élesen támadták a magyar Országgyűlés elnökét, Kövér Lászlót a Hospodárske noviny gazdasági napilapnak adott interjúja miatt.

Az interjúban Kövér László többek között elmondta: “A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható és megtartható, főleg az egyesülő Európában”. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és, átmenve a hídon, Révkomáromban is, de hasonlóan van ez Kolozsvárott is.  “Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is”. Kövér szerint a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem.
Robert Fico szerint a szlovák külügyminisztériumnak jegyzékben kellene magyarázatot kérnie Kövér szavaira, a kormánynak pedig komolyan el kellene kezdenie dolgoznia azon nemzetbiztonsági stratégián, amely védelmet nyújtana Magyarországgal szemben. Az, hogy ezen a területen szlovák részről semmi érdemleges előrelépés nem történt, a Smer szerint Iveta Radičová miniszterelnök egyik nagy hibája. A Smer bírálta Kövér Lászlónak azt a kijelentését is, miszerint a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítésével Szlovákia megváltoztatta a magyar-szlovák határt, erre válaszul Magyarország nemzetközi jogorvoslást kért – noha akár katonai erőt is alkalmazhatott volna. Kövérnek ezen kijelentését egyébként a szlovák házelnök, Richard Sulík is visszautasította: “Az erőmű építésével nem változtak semmilyen értelemben a határok” – mondta Sulík, aki úgy véli, Kövér szavaival megpróbálta elterelni a figyelmet Magyarország belpolitikai problémáiról.
A szlovák külügyminisztérium visszautasítja a Smer vádjait, amelyek csak feszültségkeltést okoznak.
Ján Slota SNS-elnök szerint Szlovákiának vissza kell hívnia Budapestről a szlovák nagykövetet, és fel kellene mondania a magyarok által folyamatosan megsértett szlovák-magyar alapszerződést is.
Kövér egyébként megértően nyilatkozott az interjúban a szlovák politikusokról is: “Megértjük, hogy nem mondhatnak le a trianoni szerződés alapján kapott területekről” – mondta. Egyben emlékeztetett: Magyarország elismeri a mai államhatárok érvényességét.

{iarelatednews articleid=”28824″}