28764

Fenes Iván Bős nagyközség polgármestere vehette át elsőkánt a dunaszerdahelyi esperesség által alapított „Pro Bono Ecclesiae – Aranykert” díjat május 30-án a bősi kultúrház nagytermében.

A díjat alapító Herdics György járási esperes úgy fogalmazott, hogy a díjat azoknak a személyeknek ítélik oda, akik munkásságuk és életük során sokat tesznek az egyházért és a magyarságért. „Tiszteletben tartják és odafigyelnek a kereszténységre. Szívügyüknek tekintik a magyar iskolák és a magyar nyelv fennmaradását. Tesznek azért, hogy a csallóközi települések szorosan összetartozzanak” – mondta el a díjátadón az esperes. A beérkező javaslatok alapján elsőként Fenes Ivánra, Bős nagyközség polgármesterére esett a választás. A díjazott a következőképpen nyilatkozott a kitüntetés kapcsán: „Jó barátságot ápolok az esperesség tagjaival. Már februárban volt szó erről a díjról, de akkor meg sem fordult a fejemben, hogy én nyerem el elsőként. Ma pedig már itt tarthatom a kezemben. Jóleső érzés. Kötelezi az embert arra, hogy folytassa ezt a kemény munkát, amit az egyházért és a magyarságért tesz.” A polgármester úgy fogalmazott, hogy az elismerést nemcsak őt illeti, hanem az egész bősi községet is.

Felvidék.ma, -mgy-