koalicio-2010-08

Nem egységes a kormánykoalíció a Munka Törvénykönyvének módosító javaslatait illetően. A vitatott kérdések közé tartozik például az ebédjegyek pénzre cserélésének lehetősége, az üzletek ünnepek alatti zárva tartása vagy a nyugdíjjogosultak elbocsátásának lehetősége.

A szociális bizottság módosító javaslata a kiskereskedők számára bevezetné az ünnepek alatti zárva tartást. Ez idáig ez a korlátozás csak december 24-én, 25-én, január 1-jén és húsvétvasárnap volt érvényben.  A változtatást elsősorban a bizottság elnöke, Július Brocka (KDH) forszírozta, mert véleménye szerint ennek köszönhetően a családok több időt tölthetnek majd együtt. „Nekem ezzel nincs problémám, ez rendben van, így van ez az egész nyugati világban” – támogatta meg Brockát koalíciós partnere, az SDKÚ-DS parlamenti klubjának vezetője Stanislav Janiš. Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) szerint azonban semmi sem csupán fekete-fehér. Mint mondta, ezt követően meg kellene oldani például a pincérek, az egészségügyi dolgozók, a vasúti alkalmazottak vagy más szakmákban dolgozók helyzetét is, ahol a folyamatos üzemelés követelmény. Kaník egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a döntésnek negatív következményei lennének a foglalkoztatottságra is. Juraj Droba (SaS) hozzátette, az sem elhanyagolható tény, hogy az ünnepi műszakokért harc folyik, mert 50 százalékkal magasabb bért fizetnek értük.
De abban sincs egyetértés a koalíció képviselői között, hogy jogosult legyen-e a munkaadó elbocsátani a nyugdíjkorú dolgozót. „Ez már nekem is sok” – jegyezte meg Stanislav Janiš, majd hozzátette, maga ugyan hajlik a kérdés megoldására, de nem a mélyebb vitát nélkülöző képviselői módosító javaslat útján. A javaslatot Monika Gibalová (KDH) terjesztette a törvényhozás elé, de nem ért vele egyet kdh-s képviselőtársa, Martin Fronc sem, aki szerint a dolgozó nyugdíjasokat támogatni kell. Hangsúlyozta, hogy Szlovákiában az átlagnyugdíj mintegy 360 euró, ami még az ország átlagbérének felét sem teszi ki.  Jana Dubovcová (SDKÚ-DS) a parlamenti vita során például megjegyezte, ha ez a módosító javaslat keresztül megy a törvényhozáson, abban az esetben ő személy szerint nem fog a teljes törvény mellett szavazni.
Felvidek.ma, HN nyomán: D.É.