29471

29471 Rendkívül szerencsés és kellemes napokat tudhattak maguk után a XIV. Jászói Nyári Egyetem táborlakói. A szervezők nagy örömére kivételesen ez éven még az időjárás is kedvezett a programoknak.

De nem csak az időjárás, hanem az érdekesebbnél érdekesebb programok összeállítása is meghozta gyümölcsét, hiszen annak ellenére, hogy a környéken ez időpontban több táborra illetve fesztiválra is sor került, elmondható hogy a jászói tábor mégis képes volt küldetését teljesíteni. Egyaránt akadt itt program kicsiknek és nagyoknak, sportot, kultúrát, irodalmat, népzenét kedvelők is csemegézhettek az előadásokból. Az egy hetes tábor minden egyes napján kézműves foglalkozások várták a kreativitást kedvelőket, ahol is gyöngyfűzéstől, az üvegfestéstől kezdve az agyagozáson át, a szalvéta dekupázsolásig mindent kipróbálhattak.

A július 13-i, szerdai napon főleg az irodalmat kedvelők örülhettek, hiszen olyan neves írók és költők előadásait hallhatták, mint például Pomogáts Béla, Gál Sándor, avagy Koncsol László. A kultúra további vizeire evezve pedig Jankovics Marcell rajzfilmrendező, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke kalauzolta el a közönséget.

A hét folyamán immár 2. alkalommal megrendezett továbbképző tanfolyamra is sor került, melyen a környékbeli népdalcsoportok, citerazenekarok, illetve szólisták vehettek részt. A tanfolyamot Ferencz Katalin, Borsi Ferenc illetve Csík János tartották. A Premontrei Apátság falai között pedig Eperjes Károly színművész előadását élvezhette a közönség, melyben a hitbéli meggyőződéseinek adott hangsúlyt egy felemelően érdekes szemléltetés formájában.

A Jászói Nyári Egyetemen résztvevő fiatal táborlakók számára valószínűleg a július 16-i, szombat esti program jelentett nagy élményt, amikor is az Aranycsapat egykori hátvédjével, Buzánszky Jenővel való beszélgetésre került sor. Ez egy igencsak érdekes, úgymond családias hangulatban zajlott a hallgatóság megelégedésére. Ezt követően a táborlakók zenés estje következett, amikor verséneklő együttesek léptek színpadra, majd a hiányozhatatlan csillagász, Zombori Ottó előadását élvezhette a közönség, melyet nosztalgia buli követett, amit a Zseb együttes jóvoltából hallgathatott, s élvezhetett hajnalig a szórakozni vágyók csapata.

Immár hagyományosnak mondható a táborozók körében, hogy részt vehetnek az úgynevezett Jászó Napi programon is, melyre idén a tábor utolsó előtti napján került sor, ahol a környék népdal- illetve tánccsoportjai mutatták be műsoraikat. Bár a rendezőség összetétele kicsit változott, a tábor jellege mégis maradt a régi, s remélhetőleg ez az elkövetkező években még jobban letisztul, még nagyobb mértékben szólítja majd meg a fiatalokat, s viszi tovább sok-sok éves küldetését, hagyományát.

var box930 = {}; window.addEvent(“domready”, function(){ box930 = new MultiBox(“jagroup930”, {descClassName: “multiBoxDesc”, useOverlay: 1, contentColor: “#FFF”, showControls: 1 }); });