miklos-ivan08

Ivan Mikloš pénzügyminiszter másodszor terjesztette a kormány elé adó- és járulékreform-tervezetét. Ez esetben nem voltak gondjai, a kabinet támogatja a törvénytervezeteket.

Amennyiben ezt a törvényhozás is megszavazza, kis mértékben emelkedik az alkalmazottak bére, a vállalkozók és a szerződésre dolgozók viszont nagyobb adó- és járulékterhekkel néznek szembe.
A reformban kulcsszerep jut az ún. szuperbruttó bérnek. Az alkalmazottak megkapják a munkáltatók által korábban elvezetett adó- és járuléklevonásokat is, és ezek befizetéséről maguk gondoskodnak. Az egészségbiztosítási összeg kiszámítására egységes, 9 százalékos arányt vezetnek be (az egészségkárosultak részére csak 4,5%),  a társadalombiztosításra pedig a korábbi 25,6% helyett egységes 19%-ot vezetnek be. Jozef Mihál szociális miniszter szerint az alkalmazottak nagy többsége számára ez a rendszer előnyösebb és igazságosabb lesz a jelenleginél. Mihál szerint a tervezetre nem tekintenek úgy, mint egy végleges változatra, az a parlamenti vita során még változhat, és hajlandók a vállalkozók képviselőivel is egyeztetni, akik számára az adó- és járulékreform-tervezet a korábbinál nagyobb kiadásokat jelent majd.
A vállalkozók ugyan hat százalékkal kisebb – az eddigi 19% helyett 13%-ot – szociális elvonásokat fizetnek majd, de megszűnik az ún. “pausállevonás” lehetősége. A vállalkozók eddig összbevételük 40%-át leírhatták az adóalapból kiadásként, ezentúl pausálkiadásként maximum havi 200 eurót írhatnak le. Sőt, a vállalkozók a jövőben az adóalapot a befizetett elvonásokkal sem csökkenthetik.
Mikloš arra törekszik, hogy a járulékreform törvényeibe lehetőleg minél kevesebb kivétel kerüljön, mert szerinte ezek deformálják az adó- és járulékrendszert.
Annak ellenére, hogy a kormány rábólintott Mikloš tervezetére, a parlament előtti sorsa még bizonytalan. Több kormánykoalíciós képviselői is jelezte, vannak bizonyos fenntartásaik a pénzügyminiszter reformtervezetével szemben, és azt változatlan formában nem tudják támogatni.
A parlament szeptember 8-án kezdődő ülésén tárgyalja az adó- és járulékreformmal összefüggő törvényeket, melyek – elfogadásuk esetén – 2012. január elsejétől lesznek hatályosak.

Az aktualne.sk nyomán, Felvidék.,ma, on