euro09

A Magyar Koalíció Pártja a kisebbségi kultúrák támogatásának ez évi odaítélésével kapcsolatban újabb, a törvényesség határát súroló, de mindenképpen etikátlan esetet talált a pályázatok elbírálásának elemzésénél. – adta hírül az MKP sajtóosztálya

Az 1.1. program 484-es szám alatt jegyzett pályázata egy somorjai bejegyzésű civil szervezet, mégpedig a „Somorjáért Polgári Társulás” kérelme 10 ezer euró nagyságban a „Keressük azt, ami összeköt” nevű rendezvényre. Annak ellenére, hogy a pályázatokat bíráló bizottság nem javasolta a rendezvény támogatását, a kormányhivataltól mégis 9 ezer euró támogatást kapott. Értesüléseink szerint a „Somorjáért Polgári Társulás” bejegyzési címe azonos a Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériuma somorjai illetőségű államtitkárának lakcímével. Megítélésünk szerint az összeférhetetlenség alapos gyanúja áll fenn, az viszont bizonyos, hogy etikátlan az ilyen jellegű pályázatok pozitív elbírálása. Egyértelműen, az egy adott politikai párthoz tartozó személyek – adott esetben tisztségviselők – előnyben részesítéséről van szó, amit egyszerűen klientelizmusnak neveznek.

Tekintettel arra, hogy a kormányprogram egyik fontos feladata és célkitűzése a korrupció és klientelizmus elleni harc, az MKP felszólítja a kormány elnökét, indítson vizsgálatot a kisebbségi kultúrák támogatásának ez évi odaítélésével kapcsolatban.