29796

Az euró védelmének érdekében tegnap Párizsban francia-német megállapodás jött létre. A tőzsdejelentéseket figyelve, már a tárgyalások híre is úgy hatott a pénzpiacra, mint a bróm a férfiasságra: higgasztóan!

Az euró bukására játszó tőzsdecápák vélhetően kivárnak, és újra próbálkoznak, mert az elvárásuk alatta maradt a tárgyalások végeredménye. Németország továbbra sem hajlandó magára vállalni az euró-kötvények garanciális terhét. Nem akarja saját „bőrét” mások miatt vásárra vinni, így maradt egy más próbálkozás: az unió államainak közös kormányzása és felelőssége. Párizsban, a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón erről beszélt Angela Merkel német kancellár, és Nicolas Sarkozy francia elnök. Mindketten határozottan kiálltak az euró védelme mellett. Bejelentésük után a tőzsdéken az euró zuhanása megállt, és az amerikai dollárral szemben törölte aznapi vesztességét, jelentette az AFP hírügynökség. Az euró mindenáron való megvédésében különösen Sarkozy volt meggyőző. Kijelentette: „Én és Merkel asszony valódi európai gazdasági kormányzást akarunk, amelyben az európai államok kormányfői és kormányai foglalnak majd helyett. Ez a testület rendszeresen évente kétszer ülésezik, és ha szükséges akár többször is. Az első fázisban Herman Van Rompuy, az Európai Unió jelenlegi elnöke fogja irányítani. Erről az érintett szerdán kap írásos megbízatást”, jelentette ki Sarkozy. Több hírügynökség a bejelentést úgy értékelte, „mint az euró védelmében kifejtett szorosabb együttműködést és gazdasági felelősségvállalást”. Jelen pillanatban nehéz megjósolni a terv euróval kapcsolatos rövidtávú hatását.
„Az euró védelmének érdekében szorosabb pénzügyi és gazdasági együttműködésre van szükség”, jelentette ki Merkel asszony is, és „nélkülözhetetlen kelléknek” nevezete azt a közös javaslatot, amelyben a bankok nemzetközi pénzügyi átutalásait adóztatnák meg. A közös európai kormányzással, illetve a bakok adóztatásával kapcsolatban részleteket nem árultak el, ezeket a két ország pénzügyminiszterei szeptemberben terjesztik az unió döntéshozói, az Európai Parlament elé, és 2012 nyaráig születhet róla döntés. Merkel asszony többek között azt is kijelentette: nem hiszi, hogy a közös eurókötvény lenne a jelenlegi pénzügyi válság megoldásának kulcsa. Több ország, köztük Olaszország, Görögország, Belgium Luxemburg ebben látja a krízisből kivezető egyetlen utat. Sákozy szerint: „Az eurókötvény bevezetése lehet az európai integráció befejező aktusa, ennek azonban még nem jött el az ideje. A legmagasabb minősítéssel (rajting) rendelkező európai országok gazdaságát veszélyeztetné, ha ezt most bevezetnék”, nyilatkozta.
A megkülönböztetett figyelemmel övezett francia-német tanácskozás egy rendkívül ideges pénzpiaci légkör közepette valósult meg, amelyet az euró pénznem iránti bizalomvesztés jellemez. Az a kétség, hogy a közös pénznem az euró képes-e megbirkózni az övezetbe tartozó ország államadóságával. Itt elsősorban Görögország és Portugália gazdasági nehézségeire gondolunk, amelyek iránt a kötvénypiac bizalma megingott. Az eladósodás már olyan nagy gazdasági teljesítménnyel rendelkező államokat is elért, mint Spanyol-, Olasz- és Franciaország. A pénzpiac attól retteg, hogy az eurozóna államadósága bedől, és az euró, mint fizetési eszköz értékét veszti. Ezért a szabad tőkével rendelkező országok és bankok – kockázatuk elkerülése végett – más és nagyobb garanciákat kérnek az eladósodott országok euróban kibocsátott kötvényeire.  
Sarkozy a pénzpiac megnyugtatására mondta: a veszélyeztetett országok államadóságának fedezetére létrehozott mentőcsomag (Euroval) összegét Franciaország és Németország elégséges garanciának tartja. Ebből számukra a válságból való kivezető utat az Európai Unió fedezni tudja.

Fevidek.ma, Dunajszky Géza