radicova63

Az asztalcsapdosás, a kiabálás, az alibizmus, a felelőtlenség, a klientizmus, a megvesztegetés, a vitára és a szükséges döntések meghozatalára való képtelenség nem kormányzás – mondta a parlamentben Iveta Radičová a kormányprogram előterjesztése során.

Ezért is érthetetlen a kassai adóhivatal irodabérleti ügyében tanúsított álláspontja. Bár a civil szervezetek kritizálják az adóigazgatóság és az SDKÚ járási elnöke, Ondrej Ščurka Nitra Invest nevű cége közti szerződést, a miniszterelnök asszony még csak a jelét sem adta annak, hogy az ügyben a klientizmus jeleit tapasztalná. Annak ellenére, hogy mind ez idáig a nyilvánosság előtt a korrupciót és a pártklientizmust elítélő határozott álláspontját hangoztatta. Tavaly novemberben például az ellenzéki Smer képviselőjének, Branislav Ondrušnak a Kérdések órája alatt azt válaszolta a parlamentben, hogy „ha valaminek is a szóvivője vagyok, képviselő úr, akkor elsősorban egyértelműen a klientizmus és a korrupció nélküli jogállamé”. A döntést, miszerint Ščurka cége bérelné a szóban forgó irodahelyiségeket, a múlt héten a párt elnöke Mikuláš Dzurinda is megtámogatta. Korábban Ivan Mikloš pénzügyminiszter is teljes mértékben egyetértett az adóigazgatóság vezérigazgatójának döntésével.

Michal Horský politológus azt állítja, miután a pénzügyminiszter a kormányfő általánosan ismert álláspontja és a civil szervezetek kritikus véleménye ellenére is ragaszkodott az álláspontjához, hogy az irodahelyiségek bérleményi jogát az SDKÚ-s tisztségviselő cége kapja meg, nyilvánvaló vált, hogy a miniszterelnök asszony ezt az Ivan Miklošsal folytatott csatát elveszítette. „De nemcsak az adóhivatali irodahelyiségek átlátható bérbe adásáért folytatott harcot vesztette el, hanem azt a közvéleménnyel szembeni harcot is, mely szerint a botrány fokozatosan ellene fordul és a hátrányára válik” – jegyezte meg a politológus. Pavel Haulík szociológus szerint viszont a botrány nem annyira Radičovának árt, mint Mikuláš Dzurindának vagy Ivan Miklošnak. „Akiknek eddig kifogásaik voltak az üggyel kapcsolatban, továbbra is lesznek kifogásaik s lehet, hogy még nagyobbak. Azok számára viszont, akik egyetértettek vele, az ügy nem szolgál indokul arra, hogy megváltoztassák álláspontjukat.” Haulík vélekedése szerint Radičová számára nincs megoldás az ügyben. Az esettel kapcsolatos kijelentéseit elodázhatja egészen addig, amíg az egész ügy el nem felejtődik. „Befejeződik a szabadságok időszaka, új esetek és események jönnek, és ez az ügy elfelejtődik. Már ma sem tulajdonítanak neki az emberek akkora jelentőséget, mint kirobbanása idején” – tette hozzá a szociológus.

Felvidek.ma, Pravda nyomán dé