30139

 Az elmúlt napokban lovasok, lovas íjászok, huszárok vonultak végig a Csallóközön. Az első Csallóközi Lovastúrára az Első Izsai Lovas és Hagyományőrző Egyesület szervezésében került sor, amely szeptember 2 – 4-e között a Csiliznyárad és Gúta közti települések érintésével valósult meg.

A huszárok honvédsírok előtt tisztelegtek, 48-as emlékműveket koszorúztak, bemutatót tartottak, mindeközben Csallóköz gyönyörű vidékein lovagoltak végig.

A lovasok vonulásában részt vett még a Kepaso Lovasklub Naszvadról, valamint a túra első napján csatlakozott a Varga törzs – lovas íjászok Dunaradványról. A második napon a huszárokat kísérte Vígh Balázs Medvéről, a harmadik napon képviseltette magát a Ponifarm Megyercsről, valamint az első és harmadik napon Gútáról is csatlakoztak a lovas íjászok a Vermes törzs által.

A lovastúra utolsó állomása Gúta volt. Gőgh Mihály, a gútai önkormányzat MKP frakciójának vezetője jó kapcsolatot ápol a huszárok vezetőjével, Tárnok Istvánnal, így az ő közbenjárásával kapcsolódott be városunk a lovasokat fogadó települések sorába. A huszárok Horváth Árpád polgármester – az MKP járási elnöke, megyei képviselő – köszöntője után megkoszorúzták a Szent Rozália parkban a 48-as emléktáblát, majd lovasbemutatót tartottak. Végül a huszárok segítségével a gyerekek is kipróbálhatták a lovaglást. A nap végén az MKP csapata Koczkás Beáta helyi elnök – alpolgármester asszony, járási elnökségi tag – vezetésével a lovas katonákat a tájházban látta vendégül, ahol a lovasok kipihenhették a nap fáradalmait. Az ízletes gulyás mellől a jó bor sem hiányzott. Különleges élmény volt és a huszárok látogatása remélhetőleg hagyománnyá válik.

MKP.sk, Felvidék.ma