szlovak-parlament01

A kedden kezdődő parlamenti ülés programján 96 napirendi pont szerepel, és ez a szám az esetleges képviselői javaslatok megszavazása esetén még tovább emelkedhet.

Terítékre kerül az Ivan Mikloš pénzügyminiszter által kidolgozott adó- és járulékreform-csomagba tartozó törvények megvitatása. A kormánykoalíció több képviselője jelezte, hogy abban a formában, ahogy az a parlament elé kerül, komoly kifogásaik vannak ellene.
Eredetileg az európai mentőcsomag megszavazását is szeptemberre tervezték, ám ezt végül elhalasztották. Így a koalíció időt nyert, mint ismeretes, a Szabadság és Szolidaritás már jelezte, ezt nem szavazzák meg.
Terítékre kerül a gyógyszerekről szóló törvénytervezet, Mečiar-amnesztiáinak eltörlése, a képviselői mandátum szűkítése, a tévés és rádiós koncesszionális díjak eltörlése. Személyi döntések is várnak a képviselőkre, a Nemzetbiztonsági Hivatal élére a koalíciós szerződés értelmében a SaS jelöltjét, Kamil Krnáčot kellene megválasztani.
Mečiar-amnesztiáinak módosítására alkotmányos többségre van szükség. Az Alkotmányon a Smer változtatni kíván: az alaptörvénybe be akarja vinni, hogy Szlovákiában a kisebbségi jogok csak egyéni, nem pedig kollektív alapon gyakorolhatók.
Érdekes vita várható az Anna Belousovová által benyújtott törvénytervezet körül. A Szlovák Nemzeti Pártból kizárt képviselőnő azt javasolja, csak olyan személy lehessen polgármester, aki legalább érettségivel rendelkezik.
A kereszténydemokrata Radoslav Procházka azt szeretné elérni, hogy az állami tisztségviselőket, amennyiben anyagi kárt okoztak az államnak, vagyoni felelősség is terhelje.
Az Egyszerű Emberek a választójogi törvényt próbálják megváltoztatni. Javaslatuk értelmében nem csak polotikai pártok listáin keresztül lehetne parlamenti mandátumhoz jutni, hanem egy ún. független listáról is, amelyre bárki felkerülhet, aki legalább 5000 támogató aláírást gyűjt. Ha a parlament nem fogadja el ezt a tervezetet, Igor Matovič önálló pártot alapít.
Néhány törvény ismételten a parlament asztalára kerül annak okán, hogy a köztársasági elnök azt visszautalta a törvényhozás asztalára. Ilyen a közlekedési törvény is. Gašparovič azt kifogásolta, hogy a jogszabály szerint becsületbeli nyilatkozat alapján is kivonhatják a forgalomból a járműveket.