30868

A bécsi székhelyű EUROPA-CLUB november 5-én 15.00 órai kezdettel ökumenikus gyászistentiszteletet, a halottakra való emlékezést és koszorúzási ünnepséget rendez az ausztriai Németóváron (Bad Deutsch Altenburg, Marienkirche).

Ez az esemény egyben évek óta a Pozsonyi Városi Kulturális Napok része, méltó megemlkézés a világban szészóratottan elhunyt magyarokról, akiknek jelképes sírja a németóvári templom mellett található, ugyanakkor az 1956-os forradalom eltiprásának felidézése is. A szervezők most is várják a felvidéki érdeklődőket, akik minden évben szép számban jelennek meg, tudtuk meg Jégh Izabellától, a Csemadok pozsonyi városi titkárától.
Dr. Smuk András, az Europa-Club elnöke a november 5-i programról az alábbi részleteket mondta el: A németóvári gyönyörű románkori templomban  Ernest Windholz Bad Deutsch Altenburg polgármestere is  üdvözli a megjelenteket. Az ökumenikus gyászistentiszteletet Herdics György apát, a Remény főszerkesztője (Pozsony), Karvanszky Mónika református lelkész (Bécs) és Kiss Miklós evangélikus lelkész (Mosonmagyaróvár) mutatják be. Közreműködik a Dunaszerdahelyi Szent György Kórus és Nyisztor Ilona pusztinai csángó énekes.
Ezt követően a temetőben, a kopjafa előtt rendeznek megemlékezést.  Az ünnepi megemlékezést Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet mondja, majd elhelyezik a koszorúkat és gyertyákat gyújtanak, ezt követően az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 55. évfordulója alkalmából a bécsi magyar nagykövetség ad fogadást, melynek helyszíne Deutsch Altenburg-i gyógyfürdő színházterme.

Rendezők: BÉCSI EUROPA-CLUB, CSEMADOK POZSONYI VÁROSI VÁLASZTMÁNYA és POZSONYPÜSPÖKI ALAPSZERVEZETE, BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG, BÉCSI MAGYAR REFORMÁTUS GYÜLEKEZET, ERDÉLYI MAGYAROK AUSZTRIAI EGYESÜLETE, MOSONMAGYAÓVÁRI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET, 72. sz. SZÉCHENYI ISTVÁN CSERKÉSZCSAPAT, POZSONYI CASINO, MOSONMAGYARÓVÁR ’56-OS EGYESÜLET, SZÉCHENYI POLGÁRI KÖR MOSONMAGYARÓVÁR, POLGÁRMESTERI HIVATAL – MOSONMAGYARÓVÁR, POLGÁRMESTERI HIVATAL – SOPRON, 56-OS SZABADSÁGHARCOS LOVAGREND – OSZTRÁK-NÉMET NAGYPRIORÁTUS

Felvidék.ma