A magyar állam szolidaritásának kézzelfogható megnyilvánulása, hogy Szlovákiában ezekben a napokban már folyamatosan érkezik a szülők által megnyitott folyószámlákra az oktatási-nevelési támogatás a magyar iskolába és óvodába járó gyermekek részére, a „Szülőföldön Magyarul” program keretében.
Érdemes felidézni a támogatás indításával kapcsolatos tényeket, ugyanis az elmúlt évek szlovákiai gyakorlata éppen azt igazolja, hogy a támogatás lebonyolításával foglalkozó szlovákiai magyar szervezet a legfontosabbat nem tudta elérni: hogy az ajándéknak illő fogadtatása legyen és körülötte olyan közbeszéd induljon be, ami arra ösztönzi a szlovákiai magyar társadalmat, hogy örömmel fogadja el a magyar sorsközösséghez való tartozást. Nem önmagában a 20 ezer forintnak megfelelő – esetünkben idén a gyermekenként 75,75 Euro összegű – támogatást kell szem előtt tartani, hanem a döntés üzenetét.
A magyar Országgyűlés tíz évvel ezelőtt, 2001-ben a státustörvényben fogalmazta meg, hogy szolidaritást vállal azokkal a családokkal, akik a Magyarországgal szomszédos államokban a szülőföldjükön akarnak boldogulni, és gyermekeiknek is átörökítik a magyar közösséghez való tartozás élményét, azaz magyar oktatásban részesítik őket.
Ez volt és ma is ez az üzenete annak a döntésnek, hogy valamennyi magyar iskolába – a második Orbán-kormány döntése értelmében – magyar óvodába és iskolába járó gyermek szülei kérhetik az oktatási-nevelési támogatást.
A státustörvény életbe lépésekor a szomszédos államok közül egyedül Szlovákiában ellenezte az akkori Dzurinda-kormány, amelynek tagja volt a Bugár vezette MKP is, hogy az oktatási-nevelési támogatás közvetlenül a szülőkhöz érkezzen, ezért a többi magyar közösséghez képest csak késve, 2004-ben indult el a támogatási program a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége iskolai alapszervezeteinek címezve, a Pázmány Péter Alapítvány közbeiktatásával.
A többi szomszédos országban 2003-tól közvetlenül a szülőkhöz jutott a támogatás, nálunk most 2011 őszén először lettek közvetlenül érintettek a családok.
Azért volt szükség a változásra, mert – ismerjük el – az elmúlt nyolc évben a támogatások ún. kollektív felhasználásának a szlovákiai magyar társadalomban nem volt mérhető hatása. Gondoljunk bele, évente körülbelül 1 milliárd forintnak megfelelő összeg érkezett az iskoláinkba, de erről a közéletben semmilyen pozitív közbeszéd nem indult be. Ha azt vártuk, hogy ez a program hozzájáruljon valamilyen csekély mértékben is a magyar iskolába járó felvidéki gyermekek számának növekedéséhez, akkor a szlovákiai magyar társadalomnak tudomást kellett volna szereznie a program lényegéről. De kizárólag a lebonyolítással járó magas összeg felhasználása körüli hatalmi csatározásról esett szó, nem az iskolákban a támogatásból megvalósult programokról, ennek pedig semmilyen mozgósító hatása nem volt, épp ellenkezőleg, a közösség széteséséhez vezetett.
A galántai központú Pázmány Péter Alapítványról, amely működésére, a támogatások lebonyolítására a magyar állam 2004-től 2011-ig évente az 1 milliárd forintnyi támogatási összeg 6-8%-kát, azaz 60-80 millió forintot költötte, a szlovákiai magyar közéletben csak a működési zavarai miatt lehetett hallani, a száraz szövegű pályázati felhívásaikon kívül.
Most a határon túli magyarok támogatását koordináló, budapesti székhelyű Bethlen Gábor Alapkezelő juttatja el közvetlenül a szülők által kezelt folyószámlára a támogatást, a szervezési munkára pedig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét kérte fel.
Erről a nagyon lényeges változásról 2011 májusában született meg a konkrét döntés, 2011 októberétől pedig a támogatások immár célba érnek és lényegesen kisebb ráfordítással, mint korábban. Ezt fontos szem előtt tartani, mert mint annyi mindennel kapcsolatban, most is előbb kaptak szárnyra a negatív üzenetű hírek, mint maga a tény: a magyar óvodába és iskolába járó gyermekek szüleit támogatja a magyar állam, Magyarország minden gazdasági nehézsége ellenére.
A támogatás a 2010/2011-es tanévre vonatkozik, mindazon óvodás- ill. iskoláskorú gyermekre, akik 2011. június 30-ig még nem töltötték be 18. életévüket, és magyar intézménybe járnak. Úgy tudjuk, Felvidékről 43 ezer ilyen kérelmező pályázatát bírálta el pozitívan a Bethlen Gábor Alapkezelő illetékes bizottsága, azaz a felvidéki magyar családokhoz folyamatosan érkező támogatás idén több mint 3,2 millió euró lesz.
Közben találgatások kaptak szárnyra, mert a sajtó sem a magyar illetékesektől, sem a pedagógusszövetségtől nem tudott érdemi információt szerezni a támogatás menetéről (a Felvidék.ma szerkesztősége sem kapott választ írásban, szóban feltett kérdéseire).
A leghangosabban az az információ robbant be a szlovákiai magyar sajtóba október 20-a körül, hogy Rimaszombatban és Tornalján a kérelmezők türelmetlen sora akar az OTP bankfiókban egyszerre a támogatáshoz jutni. Ahogy ez várható is volt, hiszen a legnagyobb szegénységben élőknek a gyermekenként járó 75,75 Euro összeg nagyon fontos, a türelmetlenség is mutatja, mekkora a ráutaltság. A hírek szerint a szlovákiai OTP munkatársait meglepte a roham, most olyanok is a bank ügyfelei lettek, akik korábban valószínűleg semmilyen pénzintézetnek a közelében sem jártak.
Úgy tudjuk, sok szülő még nem nyitotta meg a bankban a folyószámlát, emiatt azonban a támogatástól nem esnek el, a számlanyitásra egészen december 15-ig lehetőség van.
Felkészülhetünk arra, hogy nagyon sokan, akik a támogatások felhasználásának korábbi formájában érdekeltek voltak – a rossz nyelvek szerint kész számlagyárak épültek ki Szlovákia egy-egy településén, hogy a kimutatások formailag rendben legyenek – nos, azok most mindent bevetnek, hogy lejárassák az oktatási-nevelési támogatás ügyét.
Természetesen nem lehet általánosítani, az iskolák többségében korábban is a lehető legjobban igyekeztek a gyermekek érdekében felhasználni a támogatást, például az én környezetemben is, igaz itt sem sikerült a köztudatba eljuttatni a támogatásról szóló híreket, a legtöbb szülő nem tudatosította, miért nem kell mondjuk az iskolai kiránduláshoz a családi kasszából hozzájárulni… Ez annak a szűk körnek az érdemeként lett elkönyvelve, akik beavatottak voltak.
És ha valaki erre azt válaszolja, hogy a sajtó is érdeklődhetett volna, akkor érdemes megnézni, hogy például a Rákóczi Szövetség erőfeszítéséről, a szórványban élő elsősök ösztöndíjáról egész évben folyamatosan szólt a média. Mert a Rákóczi Szövetség a tevékenységéről hírt adott, közösségi ügyként kezelte és kezeli a magyar iskolák életét.
A szlovákiai magyar közéletben erre a szemléletre van szükség a státustörvényből adódó lehetőségek esetében is.
Felvidék.ma, Pogány Erzsébet
{iarelatednews articleid=”30813,30812″}
