30322

 A neves magyar utazó és felfedező, tengeri hajós és katona születésének 265. és halálának 225. évfordulója az idén először került a kiemelt nemzeti évfordulók sorába. Erről rendeztek nagy érdeklődéssel kísért emlékülést a hét végén az Országos Széchényi Könyvtárban és a budapesti Szlovák Intézetben.

A témáról magyar szlovák, lengyel, francia és malgasi előadások hangoztak el, sokféle nézőpontból. Történészek, geográfusok, jogászok, szociológusok, diplomaták fejtették ki álláspontjukat gazdag életútjáról. Benyovszky életéről szinte minden jelentős nyelven írtak, magyarul az elsők között Jókai Mór vetette papírra regényes történetét. A négy világrész vándora életének jelentős a kapcsolódása az indiai-óceáni madagaszkári szigethez, ahol a legendák szerint a bennszülöttek királlyá választották. Ezt a történetet is a valóság szülte, azonban a legendák világa erősítette fel, mint ahogy életének számos izgalmas és kalandos epizódját nemcsak az írók, a zeneszerezők, hanem a filmesek fantáziáját is megmozgatta. A közel negyven éve készült magyar-csehszlovák koprodukcióban készült televíziós film, a Vivát Benyovszky! a mai napig emlékezetes sokak számára, szinte minden évben sugározza a Magyar Televízió. Címszereplője, a nálunk is népszerű Jozef Adamovic, a budapesti Benyovszky találkozón elmondta: “A színészben a jó szerep élete végéig dolgozik. Számomra a XVIII. század nagy utazójának és felfedezőjének a lelkülete máig él, tetteivel túlnőtt az őt sokszor igaztalanul értékelőkön.” A valósághű Benyovszky portréhoz a kutatások kiterjesztésére, és azok összehangolására is szükség van, különösképpen, hogy kitűnő forrásmunkák a mai technikákkal könnyebben elérhetőek, mint korábban bármikor.
A Benyovszky Móric emlékére alakult Magyar-Madagaszkári Társaság kezdeményezésére létrejött rendezvény szakmai partnerei voltak a nemzeti értékeket gyűjtő és gondozó intézmények, többek között a Balassi Intézet, Nemzeti Évfordulók Titkársága, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Levéltár, az Országos Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Földrajzi Társaság, a Földrajzi Múzeum, a Kossuth Klub, a Kossuth Kiadó és az Afrikai Magyar Társaság. Külföldről is számos hozzászólás és üdvözlet érkezett. Többek között Oslóból, ahonnan Jeszenszky Géza nagykövet a következő szavakkal köszöntötte a találkozót: “Közös Kárpát-medencei történelmünk hőseit és neves személyiségeit nem szabad nemzeti hovatartozási viták tárgyává tenni, Benyovszky is legyen közös hőse több nemzetnek.”

Forrás: Benyovszky Móric Társaság/Országos Széchényi Könyvtár konferencia
Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”30322″}