csaky-pal04

 Szombat délelőtt van, Nagycsalomjára sietek, templomszentelésre. Hosszabb idő után megpróbálok belehallgatni a Pátria rádió délelőtti magazinműsorába. Szerencsém van, éppen abban a hetven kilométer átmérőjű körzetben vagyok, ahol az adás úgy-ahogy fogható.

A füleki vármúzeum és a salgótarjáni könyvtár közös kezdeményezéséről beszélnek. Magyarországi és szlovákiai magyar és szlovák diákok számára rendeztek két napos tolerancia-tréninget az Ipoly mentén. Jó ötlet, bár nagy lyukat nem lehet vele ütni a világmindenségbe: milliók számára volna szükséges ilyen tréning-sorozat. Mindenestere jó, hogy ez is van.
A beszélgetés első felében értelmes szövegek hangzanak el egymás megértésének szükségességéről, csak egy-két zavaró mondat kavar bele a viszonylagos harmóniába. Például az a sokat ismételt féligazság, hogy a magyar-szlovák konfliktust csak a politikusok gerjesztik, a polgárok szintjén minden rendben van. Így: a politikusok gerjesztik, különbségtétel nélkül. Azok is, akik jogot sértenek, meg – a tág értelmezés szerint – azok is, akik jogot védenek. Kérdem: azok a szlovákiai magyar politikusok is, akik a szlovákiai magyar közösséget ért (érő) jogcsorbítások ellen tiltakoznak? Akik védeni akarják a szlovákiai magyar közösség érdekeit, növelni esélyeit? Mert a pontos fogalmazásnak így kellene hangzania: azok a politikusok szítják a feszültséget, akik visszaélve a többségi nemzet politikai erőfölényével a jogainkat akarják korlátozni. Azok, akik gyűlölik a más nemzethez tartozókat, akik apriori ellenséget látnak bennük. Azok a cinikus nacionalisták, akik ebből próbálnak meg politikai tőkét kovácsolni azzal, hogy szisztematikusan hergelik nemzetük tagjait a másik nemzet tagjai ellen. Azok, akik rendszeresen és nyilvánosan sértegetik a másik nemzet tagjait. Így lenne pontos és korrekt megfogalmazás.
Az emberek odalent – mondják -, jól megvannak egymással. Ez is megér majd egy-két elemzést, mert ez a mondat azt is jelentheti, hogy a magyarok beletörődtek jogaik állandó csorbításába. Jól ugyanis akkor lehet meglenni, ha minimum a status quot biztosítja az adott hatalom. Normális ember a jogai csorbítása ellen tiltakozik. A 12 ezer tiltakozó polgár jelenléte a dunaszerdahelyi stadionban 2009. szeptember 1-jén azért mégiscsak azt jelezte, hogy bizonyos szinten működik még a szlovákiai magyar közösség társadalmi immunrendszere. Bár kétségkívül vannak közöttünk olyanok is, akik nemcsak, hogy beletörődtek jogaink csorbításába, de elébe is mennek ennek a folyamatnak. Túllihegik még a szerencsétlen nyelvtörvényeket is.
Nem helyes tehát ilyeneket mondani és mondatni az emberekkel. Ez azonban csak a zavar kisebbik részét jelenti a fejekben.
A műsor második felében a szerkesztő-riporter (aki egyébként tudtommal Budapesten tanult és aktív tagja volt a Rákóczi Szövetségnek) egyetlen szülőt szólaltat meg, csak tőle kér véleményt. Egy losonci anyukától, akinek a nevét is bemondják – s aki azután teljes mélységében bemutatja azt a zavarodottságot, amelyben a szlovákiai magyarság egy része leledzik.
Igen, az egyedüli megszólaltatott anyuka magyar nemzetiségű, aki magyar nemzetiségű gyermekét szlovák tanítási nyelvű iskolába adta. Mondván, szeretné, hogy a gyermeke utána is megmaradjon magyarnak – bár az bántja őt, hogy Losoncon a szlovák iskolába járó magyar gyerekek már egymás közt sem akarnak magyarul beszélni. Mondván, hogy zavarja őt az, ahogy a történelmet a magyarokra nézve hátrányosan tanítják gyermekének a szlovák iskolában, de ő szeretné, ha a gyerekei ennek ellenére nem idegenednének el a magyarságtól. Szeretné, ha továbbra is jól tudna magyarul beszélni a gyermeke, bár kifogásolja, hogy a szlovák iskolába járó gyerekek szókincse egyre csökken. Ő ugyan felelősségteljes szülőnek tartja magát, akinek fontos, hogy a gyermeke jól tudjon szlovákul, mert az kell a boldoguláshoz – mondja fel az újabban már a Most által is diktált leckét. Ő soha nem került konfliktusba Losoncon a szlovákokkal, mondja, persze a lakásán kívül szlovákul beszél. (Hogy is került volna, hiszen az asszimiláció sugárútjának közepén halad?)
Az még csak hagyján, hogy ennek a szegény asszonynak nem próbált meg senki rendet csinálni az agyában. Ő a szlovák kereskedelmi adók blődségeit nézve bizonyára nem hallott arról, hogy a szlovákiai magyar értelmiség 95 százaléka – mindenki, aki úgymond magyarként vitte valamire – magyar iskolákat végzett. Ezt a magát felelősségteljesnek mondó anyukát a jelek szerint senki nem világosította fel arról, hogy a szlovák iskolába járó magyar gyerekekek nagy része félművelt marad, s erről szlovák szakértők felmérései tanúskodnak. (Persze az is kétséges, hogy egy félművelt ember egyáltalán felfogja-e, mit jelent a félműveltség, s egyáltalán érv-e előtte a műveltség megszerzésének igénye? Azt talán kapisgálhatná, hogy gyermeke szellemi potenciálját alapul véve magyar iskolából egyetemet végzett, nyelveket tudó, művelt ember lehet belőle, szlovák iskolából pedig eljut majd az érettségiig. Előítéletei gödrébe süllyedve viszont az ilyen jellegű összehasonlításnak bizonyára nem fog hinni.) S talán azt sem mondta neki senki, hogy a 21. században, egy nyitott világban épp gyermekei érvényesülési lehetőségeit csökkenti, ha csak egyetlen nyelv elsajátításán keresztül próbálja meg nézni a világot – ráadásul egy olyan nyelv prizmáján keresztül amelyet csak egy négy és fél milliós nemzet beszél? S esetleg azt is meg lehetett volna kérdezni tőle, hallott-e már arról, hogy kb. huszonháromezer szlovákiai polgár dolgozik ma is Magyarországon, ahol a magyar nyelvre inkább szükségük van, mint a szlovákra? S hogy természetes, hogy a 21. században meg kell tanulni legalább három nyelvet, köztük a szlovákot is – de az ne menjen az anyanyelvi oktatás kárára?
Az anyuka mondja a magáét. Az agyát kimosták, mint ahogy kimosták itt előtte már három generáció agyát. S eddig csak a szlovák agitátorok mondták, hogy a szlovák nyelv elsajátításának szintjével kell mérnünk magunkat. Most már Bugártól is ezt hallja.
A Pátria meg sugároz. Valakik szerint ezt jelentheti a közszolgálat: növelni a káoszt a fejekben, a ködöt az agyakban?
Tipikus szlovákiai magyar felvágott, tipikus értéknélküliség. Trendi anyuka. És az elvárásoknak engedelmeskedő (?) rádió. Így valóban csak mamelukokat lehet nevelni.
A Pátria gondolhatta így, ha egyedüli szülőként őt vonultatta fel. Szövetséget kötöttek. Kinek az érdekében? És hová vezet ez az út?
Ha nem így gondolta, akkor azt el lehet mondani. A mikrofon az ő kezükben van.
Az európai szellemi élet attól hangos napjainkban, hogy Czeslaw Milosz gondolatai, amelyeket A rabul ejtett értelem című könyben fogalmazott meg, mennyire aktuálisak napjainkban.
Nálunk is?

Csáky Pál, Felvidék.ma