31088

„Kisebb-e a kisebbség, vagy csak kevesebb” mottó szellemében a nemzeti kisebbségek helyzete a Kárpát-medencében volt a központi témája az immár 42. alkalommal megrendezésre kerülő Fábry Zoltán Közéleti Napoknak, melyre 2011. november 11-13-a között került sor Szepsi városában.

Péntek délelőtt 11 órai kezdettel a Szepsi Városi Művelődési Központ nagytermében „A határon túli – őshonos szlovák kisebbségek a Kárpát-medencében” címmel előadást hallhatott a nagyszámú közönség Fuzik Jánosnak, a Magyarországi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnökének és Kuczik Júliának, a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöknőjének, egyben a sátoraljaújhelyi szlovák iskola igazgatónője előadásában. A rendezvény szervezői a magyar iskolákat látogató diákokon kívül igyekeztek megszólítani a szlovák középiskolák diákjait is. A magyarországi szlovákság helyzetét elemezve próbálták megértetni és átérezni a szülőföldjükön élő szlovákiai magyarok helyzetét is. Az érdeklődők köréből érkezett kérdésre, „hogy milyen a szlovákiai magyarokhoz a viszonya?” Fuzik János az először a hallgatók között nagy sikert arató szóval válaszolt „jó!”. Ezt egészítette ki a következő gondolattal: „egy csónakban evezünk, közös vagy hasonló a sorsunk ezért is tudjuk egymás problémáit jobban megérteni”.

A programsorozat következő színhelye a valamikori megyeszékhely Torna község Információs Központja volt, ahola Csemadok Alapszervezete segítségével író – olvasó találkozó valósult meg Göncz Lászlóval, költővel, történésszel, a szlovén parlament magyar képviselőjével, a Kálvária című regény írójával találkozhattak az érdeklődők. A másfél órásra tervezett rendezvény az előadó érdekes felvezetése után a késő éjszakai órákig húzódott el. A beszélgetés témája a könyv tartalmán kívül elsősorban az ún. legjobb helyzetben lévő magyar kisebbség, a szlovéniai magyarság helyzetéről zajlott élénk eszmecsere. Egy statisztikai adat kiemelendő: az utolsó népszámlálás szerint a 6500 személyt számláló szlovéniai magyarság 60 %-a vegyes házasságban él.

A rendezvény második napja már reggel 9.00 órakor a szepsi F-klub helyiségében folytatódott, ahol a „Magyarok tárgyi emlékei a szlovákiai múzeumokban” című kiállítás megnyitójára került sor.
Ezt követően a helyi művelődési központ nagytermében került sor a konferenciára. A rendezvényt a szervező Csemadok nevében Köteles László, a Csemadok alelnöke nyitotta meg. Szólt az egybegyűltekhez Czimbalmosné Molnár Éva kassai főkonzul. A konferencián a kisebbségi kérdés legszakavatottabb elemzői szólaltak meg, mint Bauer Edit, európa parlamenti képviselő, Kuczik Júlia, a B.A.Z. megyei Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Braun László főiskolai tanár Kárpátaljáról, Varga Attila, parlamenti képviselő Romániából, Szigeti László, az MKP oktatási alelnöke, volt oktatási miniszter, valamint Göncz László, a szlovén parlament magyar képviselője.
A kárpát-medencei magyarság helyzetét színesen bemutató előadások, egy igazán érdekes és mondanivalóban gazdag délelőttöt jelentett az érdeklődőknek. A felvetett témák időszerűségére utal, hogy több érdeklődő és előadó kérte, hogy a legfájóbb problémákat, esetleg egy következő Fábry Napokon már részletesebben vitassák meg. Ehhez a mindnyájunkat érintő igyekezethez, a rendezők nevében Köteles László, mint házigazda ismét felajánlotta a Csemadok együttműködését.

A vitafórumot követően sor került Fábry Zoltán egyetlen köztéri szobrának megkoszorúzására, ahol Köteles Agáta szavalata után Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa- vidéke Területi Választmányának elnöke mondott ünnepi beszédet.

Az ünnepi koszorúzást követően minden jelenlévő vendég hivatalos volt a  Szepsi Lackó Máté Bormúzeumba, ahol már egy kötetlen baráti beszélgetés keretén belül kerültek terítékre olyan problémák, gondok, amelyekre a hivatalos megbeszélés alatt nem került sorra.

2011. november 13-án, azaz vasárnap délelőtt a rendezvénysorozat utolsó színhelye Fábry Zoltán stószi szülőháza, illetve síremléke volt, ahol koszorúzással, illetve ünnepi megemlékezéssel zárták az ez évi Fábry Zoltán Közéleti Napokat.

KK, Felvidék.ma

{phocagallery view=category|categoryid=322|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

{iarelatednews articleid=”31033″}