31508

A Szczecinben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság 3. napján 3. aranyérmét is megszerezte Cseh László.

200 m pillangón, új országos csúcsot úszva utasította maga mögé versenytársait. Jakabos Zsuzsanna 100 méteres vegyesúszásban ezüstérmes lett, Takács Krisztián pedig 100 m gyorson bronzérmes. Így összesen már 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz áll a magyar csapat neve mellett az éremtáblázatban.

Cseh László így begyűjtötte saját maga 13. rövidpályás EB-aranyát, Magyarország számára pedig a 30. aranyat ebben a kategóriában. Szombaton a 200 m pillangó után ezt nyilatkozta:

“Szerintem kimondhatom: ez egy nagyon nagy úszás volt… Eszméletlenül jól éreztem magam a vízben, tökéletesen kijött minden, az utolsó ötven is úgy sikerült, ahogy gyakoroltuk. És most már az is kiderült, hogy mi volt a gond az előző két nap. Egy számmal kisebb gatyát vettem fel a kelleténél, ezért éreztem úgy, hogy meghalt a lábam. Jó, nem esküszöm meg rá, de most így látom, mert ma nyoma sem volt a fáradtságnak a lábamban, pedig ha az első két napon így volt, akkor most is ennek kellett volna történnie. Boldog vagyok, holnap jöhet a kétszáz gyors – most már azt mondom, bármi megtörténhet, kegyetlenül fel vagyok pörögve!”

Jakabos Zsuzsanna a legjobb elődöntős eredménnyel került a döntőbe, ahol második lett. “Reggel csak azért indultam száz pillangón, hogy az első huszonötön begyakoroljam, hogyan jöjjön ki a fal. Na most nem jött ki, sem akkor, sem most. Ez egy kicsit bánt, ennek ellenére nem lehetek elégedetlen, kifejezetten jól ment, és kissé meg is leptem magam is azzal, hogy sikerült érmet nyernem.” – mondta Jakabos.

A versenyszám címvédője, Verrasztó Evelyn most negyedikként ért célba.

100 m gyorson Takács Krisztián – saját országos csúcsához közeli eredménnyel – lett bronzérmes. “Nagyon régóta készülök erre az áttörésre, és óriási lökést ad a folytatásra ez az érem. A sok szerencsétlen véget ért szétúszás sokáig kísértett, de mára túltettem magam mindenen, ennek az eredménye a mostani helyezés. Az olimpián a kilencedik a legjobb helyezésem, amin jövőre mindenképp szeretnék javítani. De vannak titkosabb álmaim is…” – nyilatkozott boldogan Takács.

MTI nyomán BGy, Felvidék.ma