Egyszer fent, egyszer lent. Mint az igazi hullámvasúton. Ilyen volt felvidéki magyar közösségünk történelmének elmúlt húsz esztendeje. Voltak szebb pillanataink, amelyek reményt adtak a szülőföldön való jobb boldogulásunkra, jogaink érvényesítésére.
S voltak mélypontjaink, kilátástalannak tűnő rossz éveink, amelyek a felvidéki magyarság emlékezetéért, nyelvéért, megmaradásáért való kemény küzdelemről szóltak. Ennek az elmúlt húsz esztendőnek, az 1990 és 2010 közötti időszaknak magyar közösségünk szempontjából fontos és kiemelkedő történéseit eleveníti fel az olvasó előtt Csáky Pál 2010-ben megjelent válogatott írásokat, interjúkat és felszólalásokat tartalmazó kötete: a Hullámvasút. A szertefoszlott remény nehéz éveit, a mečiari időket, amikor jogainkért, iskoláink megmaradásáért álltunk ki; a remény időszakát, amikor a bennünket képviselő párt kétszer is kormánypártként, első vonalban állt ki érdekeink érvényesítése mellett; és azt a fájdalmas „hátraszaltót”, a téblábolás és helykeresés időszakát, amely 2006 júniusában kezdődött.
A Hullámvasút hetekkel ezelőtt indult felvidéki könyvbemutató körútjára, amely során a szerző Dél-Szlovákia falvaiban és városaiban – többek közt Ekecsen, Köbölkúton, Gútán, Füleken, Tornalján, Királyhelmecen, Zalabán, Paláston és Virten – a könyv témája kapcsán elbeszélgetett az emberekkel a közösségünket érintő és érdeklő kérdésekről. Ezek a közös beszélgetések alkalmat adtak arra is, hogy mindnyájan elgondolkodjunk azon, honnan is jöttünk, hová tartunk és hová jutottunk ezen az úton. Hogy mérleget vonjunk az elmúlt húsz évben történt közös dolgainkról, amivel nem lehetünk maradéktalanul elégedettek: az esélyek, lehetőségek mellett, történtek ugyanis jócskán hibák, tévedések és botlások is ezen a rögös úton.
Persze, bármennyire nem az időszerű politikáról, a jelen történéseiről szól a könyv, nem maradtak el a mostani helyzetünkre és a jövőnket illető távlati kilátásokra vonatkozó kérdések sem a jelenlévők részéről. Ami mindenütt rezonált és aggasztotta az embereket az a gazdasági bizonytalanság, a szociális helyzet és a munkanélküliség kérdése volt: Bodrogközben például, ahol óriási a munkanélküliség, s jelen pillanatban alig látni esélyt munkahelyteremtő beruházásokra. Az elmúlt húsz év alatt nem múltak el tehát a félelmeink, csupán átpolarizálódtak. Ma nem attól félünk, hogy bármit is kimerjünk mondani, hiszen szólásszabadság van, szabadon mondhat bárki bármit. Ma a társadalmi-gazdasági mozgások, a bizonytalanság az, ami félelemben tartanak bennünket, s üres hassal nehéz a nyelvi jogainkért való kiállásra buzdítani bárkit is. Nyilvánvaló, hogy felvidéki magyar közösségünk rossz lelki állapotban van, talán a legrosszabban a környező országok magyar közösségei közül. Sokan közülünk elfáradtak és elfordultak a közélettől, nem érdeklődnek a közösségünket érintő kérdések iránt. Ezért is hatott kellemes meglepetésként a nagy számú érdeklődés mindenütt, hogy mai technizálódó világunkban ennyi embert meg lehet szólítani az írott szó erejével: egy könyvvel. Valamennyi helyszínen a jelenlegi helyzetünk, az aktuálpolitikai kérdések és közösségünk jövője volt az, ami leginkább foglalkoztatta az embereket. Az elmúlt húsz év történéseinek elemzése során megpróbáltak egyfajta képet kialakítani mindarról, ami velünk történt. Úgy, hogy közben kérdeztek és elmondták a véleményüket ők is, szabadon, gátlások nélkül. Beszéltek arról is, ami nekik nem tetszett, vagy amit nem értettek meg. Műhely volt ez a javából, nagyon hasznos műhely. S bár az egyes régiókban különböző – néhol sürgető, türelmetlen, néhol meg inkább a segítés szándékával feltett – kérdések hangzottak el, egyvalami mindenütt kristálytisztán érzékelhető volt: az élni akarás, az emberek akarása és hite közösségünk megmaradásában.
„Ha hangosak körülötted az emberek, beszélj csendesen. Akkor odafigyelnek” – írja a Hullámvasút bevezetőjében Glatz Ferenc, a Tudományos Akadémia volt elnöke. S van benne igazság. Lehet, hogy útközben, a megmaradásunkért folytatott mindennapos küzdelmek során politikai vezetőink elfeledkeztek egyvalamiről: hogy csendben, nyugodt hangnemben velünk, a közösség képviselőivel is megbeszéljék szemtől szembe közös ügyeinket. Mert van rá igény. A könyvbemutató körút során bebizonyosodott: gyakrabban kell beszélgetnünk a dolgainkról, akkor az emberek jobban megértik, mi miért történik, s így talán több minden elkerülhető lett volna az elmúlt esztendők számunkra kedvezőtlen történései közül is.
A könyv és a közös beszélgetés iránti látható érdeklődés arra buzdít bennünket, hogy folytassuk ezt a munkát. A Hullámvasút továbbhullámzik tehát januárban is, több dél-szlovákiai település részéről van már meghívás, ahol folytatni szeretnénk a közösségünk dolgairól, perspektíváiról szóló beszélgetéseket. Január végén pedig megjelenik Csáky Pál következő könyve is, a Hullámvasút szerves folytatása, az „Álom a szabadságról”, amelyben a politikus-közíró elmúlt két esztendő történéseit elemző írásai jelennek majd meg.
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
{phocagallery view=category|categoryid=364|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
