A Szlovák Rádió, Szombati párbeszédek című, december 17-i műsorának Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke és Robert Fico, a Smer-SD elnöke voltak a vendégei.

Szlovákiában az egészségügyet kell meggyógyítani. 20 éve senki sem próbálta megoldani a problémáit, nem lehet tehát egyszerre orvosolni őket, csak fokozatosan. Mindamelett a cél az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetősége és minősége kell, hogy legyen, fejtette ki véleményét Ján Figeľ. Az orvosok magasabb fizetését, amely az aláírt memorandumból következik, fedezni lehet a gyógyszerreformmal megtakarított forrásokból, tehát nem kell kórházi ágyakat megszüntetni, biztosította a hallgatókat Figeľ.

A Smer-SD elnöke, Robert Fico szerint pártja leginkább annak örül, hogy a kormány és az Orvosi Szakszervezetek Szövetsége által megkötött memorandum az orvosok fizetésének emelése mellett a kórházak részvénytársasággá történő átalakításának – vagyis Fico szerinti privatizációjának – leállítását is magával hozta. A Smer-SD elnöke a vita során azt is megemlítette, hogy a kórházak részvénytársasággá történő átalakításának leállításával nem értett egyet a kormánykoalíció összes parlamenti képviselője. Figeľ szerint azonban a kormány nem dönthet a képviselők helyett. Állítja, hogy a kórházak részvénytársasággá történő átalakítása politikai síkra terelődött. A folyamat leállítását nem tartja helyes lépésnek, mivel az átalakítás szigorúbb kórházi ellenőrzéséket eredményezett volna. Az átalakítás nem privatizáció, az átalakítás rend, állapította meg Figeľ azzal, hogy Szlovákiában már működnek részvénytársaságokká átalakított kórházak.

Fico a szlovák egészségügy legalapvetőbb problémájának azt tartja, hogy a jelenlegi kormány kevesebb pénzt fektetett bele. Az egészségügyet pedig szerinte nem lehet piaci árucikként kezelni, mivel szerinte az közszolgáltatás, amelynek szüksége van az állam beavatkozására. A Smer-SD vezére egyúttal úgy gondolja, hogy Iveta Radičová kormányfőnek fel kéne kérnie Ivan Gašparovič köztársasági elnököt, hogy hívja vissza hivatalából Ivan Uhliarik (KDH) egészségügyi minisztert. A KDH főnöke viszont kiállt Radičová és Uhliarik mellett. Figeľ szerint a jelenlegi kormány eladósodva vette át az előzőtől az egészségügyet. Az ágazatban szerinte azért kevés a pénz, mivel nagyon sok elveszik.

(Felvidék.ma)