Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a Felvidéken? – kérdezte egyszer a választások előtt az egyik parlamentbe jutásra esélyes pártelnök.
Tudom, hogy én, de ezt olyan jó hallani a tükörképemtől is. A mútkor is csináltam saját magammal (úgy a biztos) egy interjút kedvenc napilapomba, közöltettem is, és ott is arra az általam közismert következtetésre jutottunk mind a ketten (riporter és riportalany is), hogy én vagyok a legjobb, a legszebb, a legtökéletesebb. És a legmegbízhatóbb is, amit a közvéleménykutatás is igazol. Bár az igazsághoz tartozik, hogy ezt a felmérést én rendeltem meg nem kis pézért, de futja, és ha rákérdeznek, simán letagadom ezt is.
Mégis néha megmérgedek, hogy mindenhatóságomban és persze szépségemben is kételkedni mernek pár százaléknyian. És ha megmérgedek, nem csak mérget keverek, hanem tükröt is török, tehát jól gondold meg, mit mondasz tükröcském! Szép vagy, szép vagy szép királyfi – válaszolt félénken, remegve a tükör, előre sejtve végzetét – de tudd meg, hogy az igazság a túloldalon van! A tükörnek ezzel annyi lett, a pártelnök mérgében lerúgta falról, és az ripityára törött. Nem is sejtette, hogy a darabokra törött tükör nagyon rossz előjel a választások előtt! És gondolkodóba esett, ami tőle nem kis teljesítmény, mert ritkán és nehézkesen szokott gondolkodni. Ki lehet, mi lehet a túloldalon, ami az ő szépségével vetekedik?
Első mérgében csináltatott még a saját képére 789 óriásplakátot azzal a felirattal, hogy az igazság nálam van, a többi Csáky szalmája. Ugyanez a felirat szerepel a plakátokon szlovákul is, a betűnagyság és sorrend településekként változik, északabbra aztán már csak szlovákul, esetleg szándékosan rossz magyarsággal. És lecseréltette a magyarországi Megasztár eredtei zsürijét saját kampányának fronténekeseire – Fenyő Mikire, Lagzi Lajcsira, Csepregi Évára, Tolvai Renátára, (ez utóbbi azt mondják, távoli rokona), és egyhangúlag, négy egyszerre felvillanó zöld lámpával beválogatta magát a döntőbe, ahol aztán egy semmibe vezető hídon állva elénekelte a „Ha én gazdag lennék…” kezdetű dalt a zsűri és saját maga legnagyobb örömére. A közönség soraiból egy rosszindulatú hang ugyan bekiáltott: „de hiszen már az vagy, vaze…” Természetesen ugyanezt megcselekedte a szlovák Megastar-ban is. Itt sem angolul énekelt, hanem hivatalos nyelven, a többség nyelvén. Népszerűségét növelendő szlovák népviseletbe öltözve a Domovina című hazafias dallal igyekezte belopni magát a Tátraaljába.
És egykori kereszténydemokrata múltját (is) megtagadva, Hóferkét is majdnem elveszejtő boszorkányos ügyességgel megpróbálta megmérgezni ellenfeleit, egykori kollégáit, ne adj Isten, felebarátait. Mivel még a Čajákova utcai székház kulcsait nem adta le, Duraynak álcázva magát (külsőleg lehet, belsőleg lehetetlen) az éj leple alatt becsempészett a házfőnök irodájába egy kosár mérgezett almát, amitől aztán Jóska eltűnt másnap virradóra. De tetszik, nem tetszik, a mérgezett almától csak tetszhalott lett, és a turpisságára fény derült. A nép, az Isten adta nép előtt végre valahára kiderült az igazság, meztelen lett a király (másik mese)!
Ő meg hatalmas Gorillának öltözve, hosszú kezeivel kalimpálva egy darab sajttal a szájában felmászott egy fára, és itt sem tagadta meg önmagát. A ravasz róka viszont túljárt az eszén, mert rákérdezett a fán ülő, sajtocskáját majszolgató gorillára, hogy ki a legszebb a Felvidéken? Ő meg most sem volt képes meghazudtolni saját magát, rögtön válaszolt, hogy ki lenne, ha nem ÉN, és azonnal kirepült a sajt a szájából (harmadik mese).
Itt a hídmese vége, mondanám, hogy aki nem hiszi, járjon utána! Csak ne legyen késő….
Száraz Dénes, Felvidék.ma
