32450

A Gorilla-ellenes tüntetések három hét után egyelőre szünetelnek. A Penta pénzügyi csoport székhelye előtti, vasárnapra tervezett demonstráció is elmarad.

“Az okokat még pontosítjuk” – nyilatkozta a SME-nek Lucia Gallová, a tüntetéssorozat egyik szervezője. Tárgyalásaok viszont lesznek. „Az első nyilvános beszélgetés pénteken lesz Pozsonyban a Vajnorská utcán” – tájékoztatott Gallová. A vitán véleménye szerint szakemberek, polgárok, a szervezők és a civil szféra képviselői vennének részt. A tüntetések szerinte a jövőben még folytatódhatnak, ám meghatározott időpontot egyelőre nem tudott mondani.
A Penta pénzügyi központ székháza elé tervezett felvonulást még a pénteki tüntetés végén jelentette be az egyik szervező, Alena Krempaská. Az eredeti pénteki időpontot vasárnapra akarták cserélni, hogy azok az emberek is részt tudjanak venni rajta, akiknek hét közben nincs idejük.
Az utolsó Gorilla-ellenes tüntetésre kevesebb ember jött el, mind a másodikra. Akkor Szlovákia több városában is zajlott tiltakozó akció, amelyen tízezrek vettek részt. „Természetesen szervezünk még tüntetést, de mindenekelőtt az össz-szlovákiai Gorilla-ellenes tiltakozó akcióra összpontosítunk a választások előtti napon, 2012. március 9-én, amely az SNP téren lesz 15.00 órai kezdettel” – tájékoztatta ma a médiát a  szervezők nevében Peter Pčolinský.

Felvidék.ma