33022

Március 15-én a nap is szebben sütött, a gyerekek is szebben mosolyogtak, sőt a tanárok sem voltak olyan szigorúak a buzitai alapiskolában! Március 18-án a temetőben emlékeznek.

Ma megint jó volt magyarnak lenni! Ma megint jó volt buzitai iskolásnak lenni! – vallották az alapiskola növendékei. Gyönyörű verseket, dalokat hallgattak, elénekelték a Himnuszt és a Kossuth nótát, kitűzték szívük fölé a kokárdát. Közös képet készítettek a kopjafa előtt azokkal, akik fontosak számokru. Tapsoltak a “legszebb kokárda” című verseny győzteseinek, a rádiós reláció előadóinak.
Az egész iskola díszbe öltözött március 15-e tiszteletére. “Az osztályok és a folyosók faliújságai tele vannak tanulóink alkotásaival, a történelmi események beszámolóival, nemzetünk büszkeségeivel. Közös kokárdakészítések emlékei, verstanulás, faliújság díszítés, a március 15-i rendhagyó osztályfőnöki óra, mind-mind szebbé tették az ünnepet. Köszönet mindenkinek, aki emlékezetessé varázsolta a mai napot!” – számolt be a Felvidék.ma-nak Mohňánský Csilla igazgatónő.

Vasárnap, március 18-án újra közösen ünnepelhetnek Buzitán, ezúttal a helyi temetőben az emlékmű mellett rendeznek megemlékezést.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32698″}